Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A helyemben mit tennétek? Van e ennek még esélye vagy hagyjam?
Hát szóval elég hosszú a történet, de remélem tudtok segíteni :)
Szóval ott kezdődött, még 2008 nyarán észrevettem, h egy srác nagyon néz, és felkeltette az érdeklődésemet, majd 2008 augusztusán épp kajáltam a barátnőmmel, és pont ő jött arra és mondta, h jóétvágyat, ott elkezdődött vmi, ami még most is tart. volt olyan, h előre engedett a liftnél, megköszöntem és szép hangon mondta, h szívesen, majd eccer pont kirúgta a labdát, és én pont arra jártam, és én adhattam vissza neki, egymásra mosolyogtunk, megköszönte. és pár nap múlva rám köszönt, mondta, h helló. ez így ment egy héten keresztül, majd abba hagyta a köszönést... nem tudom mi lehet az ok, pedig nem történt semmi olyan. a hetekben pedig pont összefutottunk az egyik élelmiszerboltba, és a pénztárnál mögé álltam, ő rám nézett levett a polcról egy óvszert elkezdte olvasgatni majd visszarakta. de közben állandóan szemezünk meg állandóan összefutunk az utcán is, a sors mindig közre játszik. de nem tudom, h van e ennek még esélye vagy hagyjam? szerintetek? mit tennétek a helyembe? a srác 21 év körüli lehet, én 17 leszek :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azért mert köszön, és "szemez" veled, nem biztos hogy akar is valamit. Mi lányok, ha egy fiú ránk néz, már azt hisszük, hogy szemez velünk. Kicsit lazábban fogd fel a dolgot, mert lehet hogy csak haverkodni akar.
Lehet lepontozni, de válaszoltam a kérdésre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
pont egy óvszert vett le,miután meglátott téged :|
hát az tuti célzás volt a részéről.
az elöttem szólóknak igaza van, felejsd el...ha bejönnél neki komolyan akkor már leszólitott volna.
sajna ez van,... :(
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Első válaszoló vagyok. Miért kaptam a lepontozást? Válaszoltam a kérdésre és igazam is van.
17/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!