Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meg lehet találni a nagybetűs boldogságot párkapcsolat nélkül?
Szerintem nem. Az ember társas lény. Ha pár nélkül esetleg meg is lenne, de emellett még gyerekek nélkül is szerintem nem lehet valaki igazán boldog, mégha lehetnek is jobb időszakai.
Az embernek társra és utódokra van szüksége. Az igazi boldogság pedig a gyerekeid öröme, sikere.
Bocs,de én majdnem minden válaszban látom a szerintemet, és a számomra szót is.
Aki nem írta, az is nyilván magára gondolt.
Általánosság pedig ebben a kérdésben nem létezik, mivel két egyforma ember nincs.Ha én boldog vagyok egyedül,nem feltétlenül lesz az a kérdező is.
Én például mint mondtam sosem leszek anya, de elhiszem, hogy valaki számára ez a boldogság.
Senki nem szólt le senkit, rajtad kívül,mert képtelen voltál értelmezni a válaszokat..
Prosodó fehér rózsa, mi hervad magányában...
Nem szeretnék hervadni, fehér rózsaként szeretném megtalálni a szívem csücskét. Ó a magány vagy tán a halálom után is velem lesz? Örörökkön öröké egyedűl az éjben, amíg világ a világ innen s túl...?
Nem, nem soha! Élni és virágozni szeretnék, élni és élni egy kedves leányzónak, akinek a szembeiben a boldogság lakozik meg általam.
És mindenkinek ezt kívánom, a magány az ember legnagyobb ellensége..
22FFI
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!