Szerelmet valljak a lánynak?

Már kb. két éve egyfolytában a fejemben jár. Osztálytársak vagyunk. Igyekszem mindig mindenben a kedvében járni, egy útvonalon megyünk haza, sokszor elkísérem, szoktam vele dumálgatni. Iszonyúan szenvedek, mert nem bírom kiverni a fejemből, minden nap látom, és felém se néz. Mintha direkt nem akarna engem abba a hitbe ringatni, hogy van nála esélyem. Néha viszont azon kaptam, hogy keresi a tekintetem. Csendes lány, alig egy-két barátnője van, mással nem nagyon szokott beszélni, viszont látom, hogy jóval több van benne, mint amit mutat. Amolyan művészlélek.

Igyekszem mindig valami jópofát mondani, ha ott van, de sokszor úgy érzem, hogy ezek erőltetett dolgok, és hülyét csinálok magamból. Pontosan ezért azt gyanítom, hogy nem reális az a kép, amit ő rólam lát, nem ismeri az igazi énemet. A fiúknak kell kezdeményezni, és amikor azt látom, hogy nincs miről beszélnünk, nincs miért odamennem, akkor szoktam ilyen elkeseredett módszerekhez folyamodni, hogy ne jöjjön a kínos csend. Szerintem ha látná, hogy milyen vagyok valójában, hogy már mennyit szenvedtem miatta, mennyit gondolok rá, akkor másképp gondolna rám. Néha viszont azt látom, hogy kifejezetten idegenkedik tőlem. Egy biztos, ő még soha nem kezdeményezett.

Szerintetek ha bevallanék mindent, azzal megérinteném a szívét, vagy hülyét csinálnék magamból és viszolygást váltanék ki benne?