Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek mit kéne most...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit kéne most csinálnom?

Figyelt kérdés
A "barátnőm" összejött egy másik fiúval és én teljesen magam alatt vagyok. Az egésznek semmilyen előjele nem volt, ugyan úgy viselkedett, mint máskor. Ma találkoztunk a városban és egyszerűen elmondta, hogy beleszeretett egy másik fiúba és vége a kapcsolatunknak. Mire hazaértem már facebookon mással volt kapcsolatban. Én teljesen le vagyok döbbenve ezen az egészen és az ismerőseim is. Számomra érthetetlen ez az egész, hogy miért?? Miben jobb az a másik? Kiderült, hogy a fiú szülei is az apám cégénél dolgoznak, csóró kis senkiházi a családjával együtt, nem értem mivel fogta meg. Pedig tegnap még sírva hívott fel, hogy menjek el hozzá, mert szüksége van rám, én persze azonnal rohantam. Most pedig nem tudom, hogy mit csináljak. Gondolom majd most rajtam fog röhögni mindenki... Megfordult a fejemben az is, hogy tönkreteszem őt is, a fiút is és a fiú családját is, de a barátaim szerint nem éri meg vele foglalkozni. Én tényleg tiszta szívemből szerettem őt és mindent megadtam neki, soha meg nem bántottam volna, nem voltam vele bunkó, tehát nem értem mivel érdemeltem ezt ki. Szerintetek lehetséges, hogy ezek a hátam mögött már régebb óta együtt vannak?
2011. nov. 3. 00:12
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:
00:24: te nem érezted utána magad rosszul? Mert én nagyon rosszul érzem most magam. Nem tudom egyszerűen felfogni. És folyamatosan azon kattogok, hogy MIÉRT?! Szinte élni sincs kedvem.
2011. nov. 3. 00:27
 12/19 anonim ***** válasza:
100%

Semmikép sem megoldás az ha bosszúból kirúgatod a fiú szüleit!Ezzel nem csak a srácot de az egész családját tönkre tehetnéd!

Nem szégyen hogy sírtál!Ez ilyenkor természetes dolog!Most legjobban úgy tudod magadból ki adni a dühöt ha beszélsz róla!Egy barátnak,vagy bárkinek!

S hidd el nagyon sok embernek nehéz túl tennie magát egy szakításon!De ha görcsösen kapaszkodni fogsz a mérgedbe és a megalázottságodba nem is fog menni!Ezért hagyd menjen ha neki így jobb lesz.

2011. nov. 3. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 szamóca.. ***** válasza:
beszívni, hülye vagy? bedepizik aztán magát csinálja ki. a fű chill outra való, nem szerelmi bánatra.
2011. nov. 3. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:

igazad van :d bocs tényleg ne füvez szerelmi bánatra :D,

de ha kell valami szólj tekerünk egy vastag joinot és végignézünk pár tom & jerry-t :D

2011. nov. 3. 00:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:
Barátaimnak és az ismerősöknek nem szívesen mutatom, hogy mennyire kikészültem ettől, próbálom megőrizni a méltóságomat, nem is nagyon beszélek velük erről inkább.
2011. nov. 3. 00:34
 16/19 anonim ***** válasza:
De valakivel ki kell beszélned,mert bedepizel!Tudom magamról mert én se osztom meg senkivel az érzéseimet!De néha muszáj!Mert elkezdesz falakat húzni aminek nem lesz jó vége!
2011. nov. 3. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:
Jó, de kivel?
2011. nov. 3. 00:42
 18/19 anonim ***** válasza:
elég csak egy baráttal, hidd el lehet elsőre sz*r lesz ilyet megbeszélni valakivel, de jót fog tenni
2011. nov. 3. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Az belefér a méltóságodba, hogy tönkretégy egy családot, de az nem, hogy érzelmeket mutass a barátaid előtt?
2011. nov. 3. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!