Lehet, hogy mégse én vagyok az idegbeteg?

A barátommal másfél éve vagyunk együtt, együtt élünk albérletben, most volt nemrég az eljegyzésünk. Itthon dolgozunk egy műhelyben.

Egy ideje folyton félrehall dolgokat, le van maradva. Pl egyik nap kérdezem tőle, hol a pulóverem erre azt kérdi vissza, hogy mi, hol vannak az alkatrészek? Tehát abszolút mást hall, még csak nem is hasonlót. Elég sokat szokott dolgozni, bár hozzáteszem, hogy lassabban dolgozik, mint én, ezért annyira nem dolgozik többet, mint én, csak annyival, hogy a nehezebb, fizikai munkákat ő végzi. Pár napja nem látja el a munkáját rendesen, mert egyfolytában fórumozik, halogat. Kicsi, apró dolgokat halaszt el, amiből a végén nagy dolog lesz. De ha mondom neki, hogy csinálja meg, akkor én miért piszkálom. Amit megtudok magam oldani, már megcsinálom én. Nem jó a kaputelefon, két perc alatt meg lehetne csinálni, én sajnos nem értek hozzá. Nem csinálja meg, mert állítólag szeret a negyedikről lejárkálni beengedni az embereket. Tegnap azon sértődött meg, hogy nem teszik neki a lakás, mert a negyediken van és sokat kell járkálni...Ma úgy volt, hogy délelőtt befejezi a munka rá eső részét, aztán átmegyünk szüleimhez ebédelni, anyukám nekünk sütött, főzött. Délelőtt elaludt barátom, délben felébresztettem, hogy dolgozzon. Erre, hogy ő ma nem dolgozik. Hozzáteszem valamit most is csinál a műhelyben, de nem azt, amit kéne..... Aztán kiment a konyhába, nyitogatta a szekrényeke és elkezdett enni. Mondom neki, hogy most mennénk ebédelni, miért eszik? Erre azt mondja, most megyünk enni? Nem úgy nézek ki, mint aki menni akar... Nem voltam cipőben a bejárati ajtó előtt az tény, de rá vártam, hogy magához térjen, kávézzon, borotválkozzon. Persze ezen is jól felhúztam magam, erre ő is besértődött. Mondtam neki, hogy anyukám ebéddel vár, mi lesz, erre, hogy őt nem érdekli. Most mit mondjak a szüleimnek, mondjam, hogy nem megyünk, mert összevesztünk, akkor meg elkezdenek kombinálni.

Kb ez megy mostanában, nem tudjuk elviselni egymást. Az elején azt hittem, hogy én vagyok az idegbeteg, de ezeket a dolgokat szerintem már nem lehet épp ésszel elviselni. Apróságok, de mindennap sok.

Bocsi, hogy ilyen hosszú lett, de nem tudom senkivel se megbeszélni a gondjaimat, szüleimet nem akarom zaklatni, nővérem egy árulkodós, futna egyből szüleimhez, mert alapból baja volt barátommal, amikor semmi okot nem adott rá, ezek a vitáink csak mostanában vannak. Barátaim sajnos nem igazán vannak....

Amúgy 25 vagyok, barátom 31.