Mennyire szokták korlátozni a szülők a gyerek szerelmi életét?

Én azt mondom, napietust idézve: Tényleg nem mehet egy párkapcsolat az életek, jövőtök megalapozásának rovására. VISZONT! Nem rendelhetünk minden jó dolgot alá a jövőnek. Megette a fene az egészet, ha időközben elfelejtünk ÉLNI. Ez kb az a kategória, hogy csurig tele magtárak és élelmiszerraktárak előtt vidáman éhen döglünk, miközben gyönyörtől átszellemült arccal mantrázzuk: Legalább gondoltunk a jövőnkre...

Saját példa: Sosem igazán tudtam, mit akarok. Mi "akarjak lenni, ha nagy leszek". Megfordultam pár elég rossz társaságban, dolgoztam építkezéseken, később őrködtem, voltam karbantartó is. Megfordultam egy elég rossz társaságban, ahonnan sikerült kikeverednem. Eleinte dolgoztam építkezésen, később őrködtem, majd karbantartó voltam egy múzeumban. Iszonyatos mennyiségű élettapasztalatot szereztem, kifejlődött az emberismeretem, megtapasztaltam, milyen amikor mindenki ellenem van, megtapasztaltam, hogy milyen amikor az embernek BAJTÁRSAI vannak. Erről szólt az utolsó tíz évem. Most, lassan harminc évesen egy gyorsvasútvonalon dolgozom, nemsokára házat veszünk barátnőmmel, akit most készülök eljegyezni.

Tirpától idézek: "Az utcán szerzett tudás az felér egy diplomával." Ha nem is kizárólag az "utcán" sikerült tapasztalatokat szerezzek, ezekből élek. Lehet egy íróasztal mögül is élni az életünket, de akkor nem látunk SEMMIT. Onnan nézve nem találjátok meg az élet értelmét.

Éljetek, tapasztaljatok! Fontos a sport meg a tanulás is, de elsősorban MAGATOKAT találjátok meg. Azt, amiben kiteljesedhettek. És igen, abban a formában, ahogy történt ez a szülői beavatkozás, én nem tartom jogosnak. Még ha érzem is mögötte a jó szándékot. Nagyon egysíkú gondolkodásra vall...