Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így alakul. Elnítélnétek valakit ezért?

Összeköltöztem a barátommal még nyáron, pedig nem volt munkám. Egész nyáron kerestem, de nem találtam. Aztán 1 hónapja találtam, biztos hely, szeretni is fogom, végzettségemnek megfelelő, de csak kb 1 hónap múlva kezdhetek.

Ez azt jelenti, hogy már jópár hónapja a barátom tart el. A szüleim is besegítenek, de ők se tudnak sokat adni. Sokszor eszünk náluk vagy adnak kaját, bevásárol nekünk anyu, de a nagyrészt mégiscsak a barátom állja.

Tudom, nem kellett volna összeköltözzünk, amíg nem állok a saját lábamon, nem is akartam, csak így alakult. Ő egyedül lakott eyg szép nagy lakásban, többet voltunk itt, mert így volt kényelmes. Annyira szerelmesek voltunk már az elején is, hogy nem tudtunk külön aludni. És itt kényelmesebb volt, mint az én egyszemélyes ágyamon. Aztán idehoztam pár ruhát, mert így kényelmesebb volt, aztán egyre többször és többször, végül már siznte minden cuccom itt van itt.

Visszahallottam már, hogy kibeszélnek ismerősök a hátam mögött, hogy milyen egy kitartott nő lettem, hogy nem nézték volna ki belőlem, hogy idáig süllyedek. Tudom, nem kellett volna ideköltözzek így, de nem godnoltam, hogy csak ilyesn sokára találok munkát.

Ti is elítélnétek valakit emiatt?