Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tegyek? Illetve Ti mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek? Illetve Ti mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

Több, mint két éve megismerkedtem egy lánnyal interneten keresztül. Nagyon sokáig csak netes barátok voltunk, aztán márciusban találkoztunk. Én nagyon zavarban voltam, így nem tudtam beszélni. Azt mondta, hogy többször ő nem szeretné ezt megismételni, mert úgy látta, hogy nem igazán tudok vele társalogni. Pár hónappal később, júniusban újra próbálkoztam. Kiharcoltam nála egy találkozót. Ő ekkor belement, de kijelentette, hogyha nem szólok hozzá, akkor szó nélkül hazamegy. Nagyon korrekt volt, kaptam tehát még egy esélyt, hogy megmutassam, nem csak neten vagyok beszédes.


A találkozónk nagyon jól sikerült, úgy vettem észre, hogy ő is jól érezte magát. Ennek hangot is adott. Innentől kezdve szinte minden nap találkoztunk. Sétáltunk, moziba mentünk, koncertekre jártunk, egy szóval ő lett a legjobb barátom. Én azonban elkezdem iránta többet érezni. Mindent megoszthatok vele, velem van jóban is és rosszban is. A nyár vége felé elutazott egy hétre. Nagyon hiányzott és állítása szerint én is hiányoztam neki. Mikor hazajött, akkor ahogy tudtunk találkoztunk. A második találkozónk alkalmával megcsókoltam.


Egy ideig elvoltunk. Így még soha senki nem csókolt meg, mint ő (nem mintha túl sokan csókoltak volna meg eddig), soha nem éreztem ennyire senki szeretetét. Azt mondta, hogy nagyon szeret velem csókolózni (Erre azért tértem ki, mert a későbbiekben még ezt megcáfolja) Aztán egyik nap azt mondta, hogy ő nem szerelmes belém. Összeomlottam. Látta rajtam, hogy a padlón vagyok. Azt mondta, hogy bár nem szeret úgy engem, mint én őt, de megpróbálhatnánk ezt a kapcsolatot. Kitűzte azonban azt is, hogy ő nem szeret annyira csókolózni. (Nem sokkal azelőtt pedig nagyon sokszor megcsókolt és ugye mint mondtam, állítása szerint élvezte is) Én mondtam neki, hogy inkább maradjunk barátok, mert nem kell velem úgy összejönni, hogy nem szeret.


Ennek már 2 hónapja, azóta folyamatosan találkozunk, amikor csak tudunk. Egy hónappal ezelőtt megöleltem. Azt mondta, hogy nagyon hiányzott neki az ölelésem. Egyre többször és többször ölelkeztünk, és mostanában ő ölel meg leginkább, nem pedig én őt. Azt mondta, hogy mikor abbahagyjuk az ölelkezést, akkor már újra meg is akar ölelni, mert nagyon szereti. Ölelkezés közben néha puszilgatom a nyakát, állítólag ezt is szereti. Most lehet azt mondani, hogy ezek csak baráti ölelgetések, de én úgy érzem, hogyha csak baráti ölelés lenne, akkor nem bújna így oda hozzám. Nem szagolgatna, mert tetszik neki az illatom és nem engedné, hogy a nyakát puszilgassam. Lehet, hogy én látom rosszul, mivel nem értek a kapcsolatokhoz. Ezért fordulok hozzátok.


Még mindig nem tudom elfogadni, hogy nem szeret és még mindig elég rosszul érzem magam emiatt. Gyengébb pillanataimban ennek hangot is adok és bár ő azt mondja, hogy nem zavarja, meg hogy ezek nem nyavalygások, de én mégis úgy érzem, hogy ez gáz. Szeretném ha könnyebb lenne. Hogy tudnék újra csak barátként tekinteni rá?


Már próbáltam megszakítani vele a kapcsolatot, tehát ez a lehetőség elveszett. Nem ment. Nem bírjuk ki egymás nélkül. Barátnője azt mondta, hogy mikor én megpróbálom megszakítani vele a kapcsolatot, akkor ez a lány a padlón van. Sír és miegymás. Mit tudnék tenni?


Előre is köszönöm a válaszokat :)


2011. okt. 8. 10:09
 1/10 anonim ***** válasza:
Ez elég nehéz ügy :) Hát én egy sima barátnak nem engedném meg hogy ölelgessen és puszilgassa a nyakamat. Azt csak A barátomnak engedtem meg, kb 1-2 hónap járás után, amikor már aktívan ment a csókolózás és ölelgetés. Ahogy én látom, szerintem ő se tudja, hogy mit akar. Beszéld ezt meg vele, kérdezd meg tőle, hogy mit gondol erről, mert egy barátságba szerintem nem tartoznak bele az ilyen ölelős-puszis dolgok, szóval mindenképpen tisztázd ezt vele. Lehet hogy zavarban van, mert csak barátságot akart tőled, de belédszeretett. Tényleg beszéljétek meg, mert ez így csak összezavarja a dolgokat, nem lesz esélyetek egymás mellett egy normális kapcsolatra ha ti ilyen formán ragaszkodtok egymáshoz. Ez így olyan se vele, se nélküle dolognak tűnik, össze vagytok kötve de mégsem, szóval ezt tisztázzátok, mert így esélytelen egy igazi szerelem.
2011. okt. 8. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim válasza:
mértnem akarsz vele járni?!
2011. okt. 8. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Hány évesek vagytok? Ez nekem nagyon úgy tűnik, mintha egy általános iskolás se veled, se nélküled kapcsolat lenne...
2011. okt. 8. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

Hát figyelj én nem tudom mit tegyél, mert én is ilyesmi cipőben járok csak én lány vagyok, és két és fél éve örlődöm egy fiúval, aki még mindig szeret, előttem 3 barátnője volt és mióta szakítottunk (két éve) azóta egyse és nekem se volt fiúk, és mindig találkozni akartunk aztán nem jött össze, aztán elhatároztam, hogy jó akkor soha többé nem beszélek vele, stb. Tegnap este találkoztunk, először két éve és nagyon fura volt, de nagyon jó. Megnyugtató, kellemes és nem tudom, hogy mit érzekk iráénta, mert arra már rég rájöttem, hogy csak barátok nem lehetünk, de nem tudom, hogy szeretem e annyira, vagy megint csak összetörném a szívét, és nem tudom, hogy mit csináljak...

Ezek nagyon nehéz dolgok, de én talán azt mondanám, hogy szakítsd meg vele a kapcsolatot, mert különben sosem lesz vége.. :/

2011. okt. 8. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
1. válaszadó: Köszönöm a válaszod :) Miután azt mondta, hogy nem szeret én rákérdeztem, hogy akkor mégis miért játszadozott velem. Miért nem mondta meg az első csók után, hogy nincs esélyem? Azt mondta, hogy nem tudta, hogy mi sülhet ki belőle és hogy azért ment bele, mert próbált megszeretni.
2011. okt. 8. 10:29
 6/10 A kérdező kommentje:

2. válaszoló: Én szeretnék vele járni :D Minden vágyam, csak ő nem szeretne velem ahogy nézem :)

3. válaszoló: 19/F, 16/L (Nagy egyébként ez a korkülönbség?)

4. válaszoló: Úgyszint köszönöm a válaszod :) Mint írtam sajnos nem megy a kapcsolat megszakítása. Nem miattam. Miatta. Nem tudom azt hallgatni, hogy sír, mert nem akarok vele beszélni. Inkább én szenvedek, minthogy ő tegye.

2011. okt. 8. 10:34
 7/10 anonim ***** válasza:

"Azt mondta, hogy többször ő nem szeretné ezt megismételni, mert úgy látta, hogy nem igazán tudok vele társalogni. Pár hónappal később, júniusban újra próbálkoztam."


ha épelméjű ember lennél akkor már itt hagytad volna a pi.csába...ezt a ribancot.

2011. okt. 8. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Nem ribanc! Ezt bizton állíthatom. Ilyen emberrel még nem találkoztam. Mindig ott van, ha problémám van. Viszont abban lehet, hogy van igazság, hogy nem kellett volna tovább erőltetni :) Köszönöm ezt a választ is :)
2011. okt. 8. 10:36
 9/10 anonim ***** válasza:
A korkülönbség nem nagy, de a barátnőd elég éretlen. Nem akar veled járni, de ha nem beszélsz vele, akkor a padlón van... Ez a lány téged érzelmileg zsarol. Ne hagyd!
2011. okt. 8. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
Szerintem ne legyenek benned kétségek. Ha aztmondja szeret akkor úgyvan! (gondolom nem olyan bunkó hogy mások érzéseivel játszik) 1 próbát megér. mondd neki hogy szeretnéd ha esetleg vége lenne egyszer még mindig jóbarátok lenétek, magyarul lelkitársak. biztos megérti.. ha nem egyezik bele maradjatok barátok!:))
2011. okt. 8. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!