A szivemre vagy az eszemre hallgassak? SOS.

Sziasztok. A történetem elég hosszú de megprobálom leröviditeni, bár ezt nem lehet leirni mert igazán csak az érezheti át aki jelen helyzetet átéli. De én nem tudom, hogy mit tegyek. A volt barátommal 3 éve összejöttünk egy osztályba jártunk a gimnáziumba végig tehát igy mindennap találkoztunk. Nagyon szerelmesek voltunk, mi voltunk egymásnak az első komoly kapcsolat és imádtuk egymást. Együtt mentünk minden évben kettesbe nyaralni, rengeteget aludtunk együtt, a szülei is szeretnek és az én szüleim is őt. Együtt éltünk már szinte de mind a ketten nagyon féltékenyek voltunk (vagyunk) és ez állandó veszekedést szült valamint hogy elég hisztis vagyok. Ami kezdetben nem volt probléma de mára már a kapcsolatunk fő problémája. Hisztis vagyok szerinte, és nem tudom eltűrni ha valami nem úgy sül el ahogy szeretném. Van benne igazság valóban nem vagyok egy egyszerű teremtés és elég nehezen kezelem ha valami nem sikerül vagy nem úgy alakul. Rengetegszer szakitottunk összevesztünk de mindig ujra összejöttünk 1 hét múlva vagy vagy pár hónap múlva. Viszont az elmúlt évben már nem csak összevesztünk kibékültünk hanem mind a ketten probálunk a másiknak "odavágni" hogy legyen féltékeny hogy érezze mit veszitett. Összejött egy lánnyal, akivel csak azért volt hogy engem elfelejtsen ami nem ment neki ezért ujra összejöttünk. Megint minden gyönyörű volt de elvileg a hisztim miatt megint nem működött a kapcsolatunk és megint szakitottunk ő találkozott más lánnyal én érdeklődtem más fiu iránt de akárkivel összejön mindig megcsalja velem mert nem akar azokkal a lányokkal lenni, nem is fekszik le velük meg semmi csak azért csinálja mert menekül és hogy szivathasson. Tudom mert én is azért csinálom vele, viszont ha meg összejövünk és együtt vagyunk akkor minden olyan szép mint egy álom. Eljöttünk együtt Pestre egyetemre, nem egy egyetemre csak közel lakunk egymáshoz és itt is megint folytatjuk amit csináltunk, hogy találkozunk belevagyunk zugva egymásba viszont félünk összejönni mert félünk h megint veszekedni fogunk és mert szerintem nem változtam meg és ugyanolyan hisztis féltékeny vagyok. Tudom mik a hibáim és min kéne változtatnom csak nem tudom hogy lehetünk e még valaha boldogok. Ha arra gondolok h más lányokkal csókolozott vagy hogy hányszor szakitott a hisztim miatt arra jutok hogy el kell felejtenem és tovább lépnem. De ha a szivemre hallgatok az azt sugja, hogy tulajdonképpen szeretem és ő is szeret és ha együtt vagyunk és járunk akkor mindent megteszünk egymásért az egész kapcsolat gyönyörű és sosem csalt meg és számithatok rá, és szeret csak olyan nehéz a bizalmát visszanyernem hogy elhiggye hogy megváltoztam és nem hisztizek annyit és nem féltékenykedek feleslegesen. Ismerkedek más fiukkal, de senki iránt nem érzem azt amit iránta, és látom milyene a fiuk hogy smárolnak mindenkivel , akit 5 perce ismernek és mellettük nem érzem hogy tudnának szeretni, viszont a volt barátom mellett érzem hogy szeret csak változtatnom kéne egy két rossz szokásomon, de félek a mi szerelmünk már csak a múlté és hogy tovább kéne lépnem egy új városba, de nem merem eldobni azt amit még érzek és érez csak azért mert akaratos hisztis türelmetlen vagyok. Mit tegyek? továbblépjek vagy hallgassak a szivemre és harcoljak a szerelmünkért? :(