Távkapcsolatban élők! Ki hogy bírja? :D

Hát igazából mi még csak nyáron jöttünk össze,most kezdődött a suli,most fog kiderülni,h ki hogy bírja,de ahogy észrevettem én jobban bírom,mint a párom...Mi a találkozást egy hónapban 2x oldjuk meg úgy,hogy egyik hétvégén ő van nálam,a másik hétvégén meg én nála,szval egy hét kihagyás mindig van...hát hazudnék ha azt mondanám könnyű,mert nem az,de sokkal jobb,mikor egymás karjaiban vagyunk és nem ununk legalább egymásra...az az egy rossz,h még nem történt meg köztünk AZ...és mikor nála vagyok nehezen bírja,de majd csak lesz valahogy :)

16L

Pont ma jöttem haza a barátomtól. :) Több mint 100 km van köztünk, nem tudom pontosan mennyi, 1 éve vagyunk együtt, de minden hétvégén találkozunk (persze volt már olyan, hogy kimaradt 1, vagy 2 hétvége, 2 volt eddig a maximum). Jól működik igen, felváltva jártunk, de mivel én kedvezményesen vonatozok, most én megyek többször. Egyikünk sem az az eljárós típus (ő már nem az, én meg soha nem voltam), ráadásul ugye minden hétvégén együtt vagyunk, szóval nem nagyon járkálunk el egymás nélkül.

Néha áldás, néha átok, hogy ilyen messze lakunk. Tudom, hogy ha minden nap találkoznánk, akkor néha kiborulnék, nekem kell a szabadság, viszont nagyon rossz érzés, hogy nem mehetek el hozzá, hogy átöleljen, mikor szomorú vagyok, vagy hogy néha együtt aludjunk hét közben és elkísérjen suliba. Ezek hiányoznak. 17L 20F

Nem tudom hány éves vagy, de...

Nekünk egész jól megy.

150 km távolság, most másik városba tanul, de a távolság maradt.

Eddig én voltam mindig nála/náluk. Egyke gyerek, én elférek náluk, mi vagyunk elegen, így egyszerűbb hogy én mentem.

Kb havonta egyszer, több napot szoktunk találkozni, de ahogy az élet éppen hozza. Most leszünk egy éve együtt.

Nem járunk bulizni szóval erre nem tudok válaszolni, de amúgy sem vagyunk féltékenyek.

Én 16/L ő pedig 19/F a félreértések elkerülése végett.

Majdnem két évig éltem úgy a párommal, hogy ő London mellett dolgozott én meg Budapesten éltem és volt, hogy hogy négy hónapig nem láttuk egymást. Eleve úgy ismertük meg egymást, hogy ő kinn élt London mellett én meg otthon. Nehéz volt, de mindketten boldogok voltunk, hogy egymásra találtunk. Soha fel sem merült, hogy abbahagyjuk. Persze minden elváláskor bömböltem és rettentően hiányzott. Minden percet értékeltünk, amikor beszéltünk telefonon vagy találkoztunk pár napra. (Szerencsére minden nap beszéltünk telefonon.Ki sem bírtuk volna.)

Ő is hazalátogatott én kétszer mentem ki. Féltékenység persze volt néha (főleg az ő részéről-de persze ok nélkül), de bíztunk egymásban. Mi a manóért kockáztatta volna bármelyikünk azt, amit más egy életen át hiába keres?! :) Most már házasok vagyunk és együtt élünk (nem Magyarországon). Szerintem abszolút működőképes a távkapcsolat, ha igazán szeretitek egymást. De az elköszönés a reptéren...az szörnyű volt mindig.

Első válaszolóval ne foglalkozzál nem tudja mi az hogy kitartás és szerelem.....

A szerelem és a mély szeretet nem ismer km-eket..

A kérdésedre válaszolva és 6 hónapja vagyok távkapcsolatban 3 hetes találkozókkal és köztünk 500 km-er van,ez még 7 hónapig lesz így és úgy néz ki hogy ide költözik a városban.

Nem egyszerű az biztos azt nem mondom én sem,ez gyenge embereknek nem való akikben nincs tartás,mi skypon beszélünk minden este 2-3 órát,nap közben sms-es és telefon,napközben nem sokat beszélünk mert este minden nap beszélgetünk és kamerázunk.Hol én megyek hol ő jön én hozzám.Fő a bizalom,szeretet,kitartás és szerelem..