Nagyon zűrzavaros most az életem, mi lenne a helyes megoldás?

Szeretnék pár elfogulatlan embert meghallgatni a problémámmal kapcsolatban. Kérlek, olvasd el és segíts, ha van egy kis időd!

21 éves lány vagyok, és másfél éve vagyok együtt a 22 éves barátommal. Nagyon összeillünk, és örülök, hogy egymásra találtunk. Komoly (lenne) a dolog, közös jövőt tervezünk, stb., csak ahogy az lenni szokott, rossz helyen, rossz időben...

Mindketten egyetemisták vagyunk, de teljesen más háttérrel rendelkezünk.

- Ő a fővárosban született, így a szüleivel él, vagyis minden hónapban kap valamennyi ösztöndíjat, amivel azt csinál, amit akar. Nem élnek kacsalábon forgó palotában, de sosem volt rászorulva arra, hogy dolgozzon.

- Én vidékről kerültem fel, szegény családból. Kollégiumot kell fizetnem és persze a kaját, amit nem fedez az ösztöndíj, ezért a szabadidőm minden percét diákmunkára áldozom. Így jövök ki szűkösen 1 hónapban.

Tudni kell még, hogy 45 kreditet teljesítek minden félévben, hogy az átlagom maximális legyen, ami garantálja a legmagasabb ösztöndíjat, és a kollégiumot. Ezek nélkül a mehetnék a híd alá.

A fő problémát az okozza, hogy a napom reggel 6tól este 8ig tart, eddig egyetem/munka. Majd este tanulás 2-3 órát. Hétvégén szintén diákmunka.

Amit szeretnék még ezen kívül (de nincs már rá időm):

- sportolni

- 1 órát "lustálkodni" legalább

- főzni

- a (lassan kihalóban lévő) baráti kapcsolataim ápolni

És a legfontosabb: Vele lenni, ami mostanában heti 1-2x félórára korlátozódik, amikor este hulla fáradtan átmegyek hozzá, majd fél óra beszélgetés után kidőlök és reggelig alszom.

Emiatt kezdünk eltávolodni egymástól, mert bennem nagy feszültség van egyrészt azért, hogy Őt sem láthatom gyakrabban, másrészt, hogy gyakorlatilag SEMMI időm nincs magamra. Ő megérti a helyzetet, sokszor ajánlotta már fel, hogy járjak hozzájuk enni mindig és akkor nem kéne annyit dolgoznom (nem szeretnék kitartott lenni).

Mostanában viszont már mondogatja, hogy alig látjuk egymást és amikor vele vagyok, se vagyok vele igazán... én pedig csak sodródom az eseményekkel, miközben hulla vagyok hetek óta, és azt vettem észre, hogy elhúzódom tőle... nem megyek át hozzá... ha együtt vagyunk, csak ülök és nem szólalok meg... egyébként meg esténként sokszor sírok, hogy miért nincs egy kicsivel több időm Vele :(

Nem értem magam, hogy miért így reagálok, és legszívesebben pofántörölném magam, hogy alig lát, és akkor is így viselkedem vele (Ő pedig olyan rendes, hogy nem haragszik meg rám)...

Sokat gondolkoztam, és megfordult bennem, hogy lehet, hogy nem lenne sokkal egyszerűbb Nélküle az életem, de talán megkímélném Őt is és magamat is ezektől a semmilyen-találkáktól. De ha kimondanám, hogy vége, még egy normális indokot se tudnék felhozni, mert szeretem. És ha vége lenne, teljesen összeomlanék, és biztos vagyok benne, hogy Ő is. De talán könnyebb lenne mindkettőnknek.

Mit tennétek a helyemben?

Miért viselkedek így Vele, ha szeretem?

Ez így nem ok, de ha folytatjuk, hogy lehetne helyrehozni magamban ezt a zűrzavart?

Bocsánat, ha összeszedetlen voltam, de nem tudom, mit gondoljak :(