Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez megcsalásnak számít? Szerintetek is feleslegesen akadt ki?
2 éve járok gimnáziumba (10.-es leszek) és megismerkedtem egy fiúval (11.-es lesz) aki ebben az évben jött abba az iskolába amibe én is járok. Eleinte nem is láttam az iskolában majd volt valami ünnepség és odajött a barátnőmhöz (Niki) beszélgetni. Kiderült hogy évek óta ismerik egymást. Felfigyeltem a fiúra (Geri) és megkérdeztem Nikitől hogy van-e a fiúnak barátnője amire a válasz igen volt.Akkor nekem is volt barátom de nem jártunk sokáig mert olyan volt mintha nem is lettünk volna együtt. A másik barátnőm aki a legjobb volt és nagyon megbíztam benne (Anna) mondta hogy Gerivel elkezdtek beszélgetni msn-en és eléggé összehaverkodtak.Azután az legjobb fiúbarátom (Alex) a városunkba jött a haverjaihoz és találkozni akart.Megegyeztünk hogy találkozunk és kiderült hogy Geri a legjobb haverja valamint Alex bevallotta hogy már évek óta szeret engem.Igent mondtam de de nem sokkal később elmondtam Gerinek (mert sokat beszélgettünk) hogy már nem szeretem Alexet csak úgy mint egy barátot. Április 14-én volt a szülinapom és bulit akartam szervezni de senki sem akart eljönni.Ez nagyon rosszul esett és Geri vigasztalt.Eljött a szülinapom. És bevallom jól esett hogy Geri köszöntött fel legelőször.Vége volt a sulinak és elindultam a szülinapomon a jó kis izzasztó kéziedzésre.Másnap Geri megkérdezte hogy baj lenne ha lejönne nálunk.Mondtam neki hogy nem. Lejött és elmondta hogy szeret majd megcsókolt.Hazament Geri és este szakítottam Alexszel.Hétfőn a suliban elmondtuk Annának a nagy hírt és nagyon kiakadt rám (utólag kiderült hogy tetszett neki Geri) és elhordott mindennek a suliban mert hogy én mekkora k***a vagyok mert 2 pasival járok stb.De én szeretem Gerit és ő is engem...Azóta is együtt vagyunk pedig sokan szét akartak minket szedni... Szerintetek is k***a vagyok vagy feleslegesen akadt ki?
Köszi a válaszokat!
BOCSI A REGÉNYÉRT!
4 barátom volt eddig.az első 14 évesen csak sajnos meghalt egy balesetben...:(
a másodikkal 2 hónapig voltunk együtt mert megcsalt és úgy ment el mellettem mintha nem is ismert volna... Alex volt a harmadik belőle pedig kiszerettem...
most mit kell ezt felfújni?
kidobtad mikor "beleszerettél" másba
a barátnőd meg egy ostoba p*csa, hogy nem mondta neked előbb, hogy tetszik neki ez a csávó (mellesleg milyen barát az aki nem mondja el, ha tetszik neki valami közös ismerős?)
én ezt nem nevezem barátnak
lényeg, hogy csináld úgy ahogy érzed senkinek nincs joga kiosztani téged. Mondjuk szerintem egy buta kislány vagy aki jó dolgában nem tud mit csinálni és bátran használod a szerelem szót úgy, hogy azt se tudod mi az. a fejemet rá, hogy még nem voltál szerelmes.
szóval csinálj amit akarsz és ne viselkedj úgy, mintha az életed romokban heverne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!