Felejtsem el az egészet, vagy túl naiv vagyok ha így teszek? (lent hosszan)

A barátommal 3,5 éve vagyunk együtt, Ő 18 volt, én 16, amikor összejöttünk.

Igazából minden szuper vele, ennél jobbat el se tudnék képzelni, mint amilyen a kapcsolatunk, viszont van egy két dolog régről, ami miatt sokszor vagyok szomorú, és nem tudom elfelejteni. Ezeket szeretném, ha véleményeznétek.

1. Volt régen egy legjobb barátnője, akiért nagyon oda volt (mint barátért, bár szerintem több érzelem is fűzte hozzá, de ezt tagadta). Azt mondta, hogy még régen csak azért vette fel vele a kapcsolatot, mert annak a lánynak az akkori legjobb barátnője tetszett neki... mind1 azzal a lánnyal nem lett semmi, de ez nem is lényeg, ő viszont megmaradt barátnak. (Egyébként ezt a lányt kiskorom óta utálom... :D) Az zavar vele kapcsolatban, hogy akárhányszor elmentünk valahova szórakozni, az biztos, hogy szinte az első dolga volt, hogy ezzel a lánnyal beszéljen, ilyenkor elvonultak vagy 20-30 percre dumálni. De már szinte ilyen mániákusan odavolt érte, ha valamiért hanyagolta pár hétre a lányt, akkor mindig bocsánatért esedezett, nehogy megharagudjon rá... stb... bár mindig elmsélte mikor miről beszéltek, de olyan lelkesen, hogy nem tudom elképzelni, hogy semmit ne érezne iránta.

Egyrészt érdekelne, hogy mi erről a véleményetek, másrészt tegyük fel, hogy tényleg odavolt érte, szerintetek ez ilyenkor számít még valamit, vagy csak felejtsem el, mert már úgyse derül ki... Egyébként már vagy 2 éve nem beszélnek szóval a probléma tárgytalan manapság.

2. Fent ovlt egy társkereső oldalon (még azelőtt regisztrált, hogy megismerkedtünk, de akkor se használta, és egyébként most is együtt használtuk), de azért mégiscsak egy társkereső... igaz nem írt levelet senkinek, nem értékelt senkit, de azért csak elnézegette a nőket.

Ezt is nehezen tudom felejteni. Egyébként az adatlapján csak közös képeink voltak és az egészen csak rólam írt, hogy hogy imád. DE négis akkor mi értelme votl fent lennie? (már törölte magát)

3. Egyszer megengedtük egymásnak, hogy elolvassuk egymás naplóját, az egészben csak dicsért, meg mindenféle jót írt, viszont volt benne egy olyan sor, hogy nagyon imád, mennyire odavan értem, bármit megtenne értem de ez nem az igazi . Sajnos pontosan nem emlékszem hogy volt, de a lényege az volt, hogy nem lehetett eldönteni, hogy rám írta, hogy nem vagyok az igazi vagy a kapcsolatunkra... de persze ez kb mind1 is.

Ezt azzal magyarázta, hogy azért írta, mert akkoriban kicsit összevesztünk, és annyira tökéletesnek talál engem, és félt hogy elveszíthet, pedig velem akarja leélni az életét...stb, de már annyira beleélte magát ebbe, hogy nem akart túl nagyot csalódni, és ezért próbálta ezzel győzködni magát, hogy azért nem is vagyok én olyan jó...

Egyrészt ezt egy óriási nagy kamunak gondolom, ekkora marhaságot... semmi értelme nincs szerintem. Másrészt ha mégis így van, miért kéne lebeszélnie magát rólam, ha nélkülem el se tudja képzelni, nem?

Talán ez az ami legjobban fáj, ezt kb akkor írta amikor egyévesek voltunk vagy még annyi se.

Ezek mind régi dolgok, túlléphetnék rajta igazából mert már úgyis mind1... DE eszembe jut mégis sokszor! Szerintetek jogos emiatt szenvedni lelkileg vagy túlreagálom?

Minden vélemény érdekel.