Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az új párommal nagyon szeretjük egymást. De sajnos akad egy nagy bökkenő. Szerintetek megvetendőek vagyunk?
Szóval: a párom nem rég lépett ki egy öt éves kapcsolatából. Őt is, és az ex-barátját is ismerem évek óta, de inkább voltunk csak ismerősük, maximum haverok, mintsem barátok. Nekem szimpatikus volt a lány már akkor is, de nyilván, h nem akartam közéjük állni. Viszont a szakításuk után nem sokkal találkoztam a hölggyel, és nagyon rövid idő alatt (mindössze egyetlen este) sikerült összemelegednünk. Ez történt pár hete.
Az exét viszont nagyon zavarja, h mi most boldogok vagyunk, és rám is be van rágva, úgy fogja fel, mintha lenyúltam volna a kedvesét. Szerintem nincs igaza.
A közös ismerősök és barátok megosztva állnak a helyzethez, szerencsére a többség elfogadja a kapcsolatunkat, de egyesek szerint szemétség volt pont ezzel a lánnyal összejönnöm. Ők úgy gondolják, h oké, h ex-barátnő, de akkor is csak egy ismerősömé, és egy ilyen lánnyal nem szabad járni.
Szerintetek is rossz húzás egy kvázi haver exével járni, akármennyire is szeretjük egymást?
hasonló helyzet állt fent nálam is és ugyanúgy megvolt osztva a társaságunk tagjai a kérdéssel kapcsolatban.
megfigyeltem, hogy aki primitívebb egy kicsit az volt aki ellenezte a kapcsolatot és akibe szorult egy kis értelem azt azt mondta: haver,.. ha már szakított onnantól szabad préda. te voltál annyira gerinces, hogy vártál X hónapot, hogy kiheverjék a dolgot, tanuljanak belőle, helyre tegyék lélekben, hátha újrakezdik akármi.. te megtetted amit egy barátnak meg kell tennie. ennyi.
hát vmi ilyesmit mondanék most én is neked, kérdező:)
nem tettél semmi rosszat ha vártál, adtál időt arra, hogy tanuljanak az 5évből és tovább lépjenek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!