Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lehet még valami ebből, vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet még valami ebből, vagy nagyon elszúrtam?

Figyelt kérdés
Ma értünk haza egy hétvégi kirándulásból az én családom és egy barát családdal. A másik család idősebb gyreke(lány) elhozta a barátnőjét is, akinek kezdettől fogva tetszettem és ő is tetszett nekem. Estefelé lementünk sétálni, közben beszlgettünk, jól éreztük magunkat, de nem volt merszem megfogni a kezét sem. A szálláson mellette aludtam. Az öcsém egyfolytában csak tolt hozzá és a kezemet rátette a fenekére, meg a hátára, de én levettem, nehogy perverznek nézzen. Este kiültünk a hintaágyba és néztük a csillagokat, beszélgettünk, iszogattunk, de nem értünk egymáshoz sem. Másnap ugyanaz volt, csak este már átkaroltam és ő is engem és adtam neki egy jóéjtpuszit, persze ő kérte. Nem mertem még smárolni, nehogy rámenősnek tűnjek. Után való nap mentünk haza. Nekem egész nap hiányzik, folyton rá gondolok és nem tudom h találkozunk-e még,de nagyon szeretnék. Mindketten értelmesek, tiszttességesek vagyunk és kb 18 évesek.
2011. aug. 1. 17:00
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Keresd meg facebookon :) szerintem ő is nagyon fog neked örülni ;) sok szerencsét, és szurkolok neked!!

L/17

2011. aug. 1. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Keresd fel. Jelöld be neten, beszélgess vele, kérd el a telefonszámát, talizzatok... Szerintem még lehet belőle valami. Nem szúrtad el, csak annyival, hogy nem kértél tőle valami kapcsolattartási infót :D
2011. aug. 1. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

én tuti lekaptam volna a 2. este x)


ezt mond el neki is és kész. minden megoldódik.

2011. aug. 1. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Köszi mindenkinek! :)
2011. aug. 1. 19:30
 5/10 A kérdező kommentje:
Elsőnek: Dia :) Ugye nem te vagy az? :D
2011. aug. 3. 19:06
 6/10 Szása Petrosevics ***** válasza:
Fiatalkori szerelem:) Irigyellek! Mindeképpen keresd meg, tuti ő is szeretné ezt a kapcsolatot.
2011. aug. 4. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
szerintem nem rontottál el semmit, csak mindenképp találd meg még a lányt! ne hagyd annyiban!
2011. aug. 4. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
öcsém én tökre irigyellek :D
2011. aug. 4. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Zsíír vagy haver, keresd meg facebook- on, de ne ott dumáljatok, csak kérd el a telefonszámát, majd ott, és a végén hívd randira!!!

Tuti beválik... !:)

2011. aug. 4. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 Páncsúrká ***** válasza:
igen írj neki facebookon! csak ne valami nyálas szerelmes levelet!
2011. aug. 5. 02:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!