Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kitartasz a párod mellett? Legyen bármiről is szó!
Én sajnos nem mindig állom meg a helyem, már az abróbb dolgokban sem. Én sajnos igen sokszor mérges leszek rá, ha valamit rosszul csinál (pl: esküvőn heves tánc közben leöntött üdítővel 2 szmélyt, plusz valakinek az iratainak egy része is elázott. Nos egyből mérges lettem rá, és mondtam neki, hogy miért nem vigyázott jobban, holott én kellett volna támogassam, hogy semmi baj, véletlen volt, mással is megesik.)
Nálatok hogy megy ez?
Én is hirtelen haragú vagyok, mindig előbb beszélek/cselekszem, mint gondolkodom. Így aztán gyakran nem gondolok bele, hogy egy kukkot sem szólhatok, mert ő a legédesebb férfi a világon, és nem iszik, nem drogozik, nem csal meg. Ennek ellenére ki tudok akadni, ha mondjuk nem figyel rám, vagy ha ott ülök a szobájában ő meg csak játszik a gépen órákon keresztül.
Ha más emberek ellen tesz valamit, akkor is lecseszem, ebből a szempontból elég felszínes vagyok, számomra fontos, hogy rólam mit gondolnak az emberek, és az még fontosabb, hogy róla. Nem bírnám elviselni, ha azt hallanám vissza, hogy mennyire bunkó emberrel járok. Sajnos ő ezzel egyáltalán nem foglalkozik, mindenkinek úgy elmondja a véleményét ahogy van, utána meg azon szokott lenni a veszekedés, hogy - ahogy te is írtad - nem mellé állok, hanem a többi ember mellé.
De soha nem hagynám el, mert nagyon szeretem. Szóval ha így nézzük, akkor meg kitartok mellette:)
Régebben én is ilyen voltam. Aztân kezdett nagyon tapló lenni velem szemben, így rájöttem, hogy nem akarom, hogy emiatt romoljon meg a kapcsolatunk.
Már odafigyelek, ha ideges leszek, átfordítom a dolgot arra, hogy ugyanazt elmondjam neki kedvesen, mint amit haragosan, idegesen mondanék.
Próbáld meg! Egy idö után hozzászoksz, hogy kedvesen add elö ami éppen nem tetszik, így elkerülöd a konfliktust, az üzenete a mondandódnak viszont megmarad.
Én nem bántom ilyenekért, hiszen NEM SZÁNDÉKOSAN követ el ilyen "hibákat". Akkor meg minden cseszegessem?
Te mindig, minden pillanatban tökéletes vagy?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!