Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lehet ilyen a párom? Mit tennétek a helyemben?
Párom baráti társasága révén megismert egy csajbandát.
Ennek a csajbandának is bemutatott egy közös bulin.
De mivel nő vagyok láttam, hogy az egyik csajnak nagyon is megtetszett a párom és még az sem zavarta, hogy én ott vagyok..ezért kértem páromat, hogy ezt a bandát mellőzzük, kértem hogy velük többet ne bulizzunk.
Amit ő ugy oldott meg, hogy szépen itthon hagyott és elment nélkülem szórakozni és még azt is megkaptam, hogy ok nélkül féltékenykedek és nem bízom meg benne.
Teljesen padlót fogtam, hogy ezt képes volt megtenni velem... ahelyett, hogy szórakoznék itthon ülök és miatta kesergek. Nagyot csalódtam benne.
És beszéltünk is arról a nőröl, mondta hogy ő is tudja, hogy bejön neki és próbálkozott is nála a csaj. De ő nem akar tőle semmit, mégis elment velük szórakozni.
Mégis mit kellene erről gondolnom? (1,5éve vagyunk együtt)
Ugylátom nem mindenkinek sikerült megértenie, amit mondok. Vagy lehet én voltam félreérthető.
Ma estére a barátaival (akik már szinte közös barátok) közös bulit szerveztünk, erre hívták páromat a "csajbanda" ami annyit jelent, hogy 5 csaj (van akinek van barátja, van aki szingli), hogy menjen el hozzájuk házibulba valamelyiknek van a szülinapja és onnan partyzni. Igazából nem is minket hívtak, csak páromat.
És párom ugy döntött miután lerendeztem a hisztimet (ezt lehet nem kellett volna, de nagyon ideges voltam, kitört belőlem)
Hogy ő azt a partyt választja, ahol körbeugrálja 5 nő, és más férfi nem is lesz rajta kívül.
Szerintem nem tuloztam el, hogy ez nagyon rosszul esett és mélységesen csalódtam a páromba és nem hiszem hogy ezt megtudjuk beszélni.
Határozottan nem túloztad el... az ide eddig írogatók el sem olvasták rendesen amit írtál..
Figyelj, ez már nem véletlen. Ha a másik bulit lemondja 5 csaj miatt az már... És nagyon tudja, hogy ez téged megbánt.
Az én barátom ilyet soha sem csinálna, akit szeret, azt nem bántja meg...
Nem akarlak semmire sem rábeszélni, de el kéne hagynod..
Vagy pedig vágj vissza!! Beszélj egy fiú ismerősöddel, hogy csinálja úgy, mintha tetszenél neki, és mikor barátod elmegy bulizni, te is menj ezzel a sráccal valahova! Persze tudjon róla, hogy tetszel a srácnak.
Ne otthon keseregj, lépj valamit!
Szoktak engem is elhívni lányok. Most éppen nincsen barátnőm, de ha megpróbálna letiltani róluk és még hisztizne is, biztos ugyanúgy reagálnék, mint a te barátod.
Persze egy jó kapcsolatban ezeket nem így kell kezelni és elő sem fordulhat ilyen, de a féltékenység és a hiszti az, aminek nem szabad teret engedni.
Hogy válaszoljak is a kérdésedre: Megbeszélnénk.
35/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!