Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tegyem meg a lépést? Ti szakítanátok emiatt?
Szóval van egy párom 5 éve. 1 éve meg akart csalni, de nem tette, mert a csaj visszamondta.
Voltak fura dolgai, de a mostaniak megviselnek, és igazából nem tudom eldönteni, hogy én alkalmazkodom rosszul, vagy hülye vagyok, hogy elviselem.
Egy lányt elhívott találkozóra, amikor nem voltam otthon (együtt élünk). Beszéltem a lánnyal, jóba lettünk. Ő mondta, neki is úgy tűnt, hogy többet akar barátom, ami fura, mert neki is barátja van. Barátom megígérte, hogy nem hívja fel a lányt, de mégis felhívta, és amikor szembesítettem vele, akkor is tagadta, végül bevallotta, és mérgében, mert beszélek a lánnyal széttörte a székem.
A másik a széktörés előtt történt, de még aznap. Felhívta egy lány este 10kor, megkérdezte, hogy most jó? Barátom mondta, hogy bocs, nem, és letette. Nekem annyit mondott el, hogy ő egy lány, aki néha felhívja, de mindig kitörli a számát, mert nem érdekli. Hiába kérdeztem, hogy honnan ismeri, mennyiszer hívja, mikor hívja, nem válaszolt. Mondtam, hogy a keresztnevét mondja meg, azt sem volt hajlandó. Kértem, hogy facebookon mutassa meg a képét, erre a sok majd után az volt a válasz, hogy jaj nem tudom megmutatni, mert letiltottam.
Nekem ez gyanús...
A másik. Unokatesóm mondta, hogy mennek ekkor és ekkor nyaralni. Barátom mondta, hogy hú, tök jó, ha lesz még hely akkora, mi is megyünk. Nekem ezt úgy állította be, hogy ő mennyire szeret, mert nincs pénze, mégis elvisz a balatonra szülinapom alkalmából. Ma írt az emberke, hogy nincs akkora hely, de későbbre igen. Barátom visszaírt, hogy az már nem érdekli, engem meg azzal rázott le, hogy máshova visz nyaralni.
Szerintem csak uncsimmal akart lenni, régebben belé volt esve, amikor szakítottunk próbálkozott is nála, de ezzel azt érte el, hogy uncsim vagy fél évig nem állt szóba vele, mert én fontosabb vagyok neki.
Úgy érzem palira vesz, de ha nem kérdezgetem ezekről, (az ő szavaival élve nem hisztizem és nem vagyok féltékeny) akkor kedves és aranyos. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy tényleg sokat hisztizem, mert a csajos témán fennakadtam (amúgy se bízok benne túlságosan), vagy inkább túl sok mindent tűrök el neki, és szakítani kellene.
Szerintetek?
Hát..amellett, hogy gec* is...még idegbeteg is...
És bocs..., de azt kell, hogy mondjam, igen, te vagy a hülye...:S Nagyon gyorsan távolítsd el a környezetedből...
Míg nem csinál belőled méghülyébbet, vagy míg nem üt meg...
Azon se lepődnék meg, ha megütne...
Tudjátok olyan nehéz :(
5 éve ő csinálja a gépemet, ő ért hozzá, őt hívom, ha műszaki gondom van. Nem is ismerek senki mást, aki ilyen jól meg tudja csinálni. Ha szakítok, egy hatalmas űr lesz az életemben, és fájni fog.
Igaz, van egy srác, akit az életemnél is jobban szeretek, de nem tudom, hogy ő szeret-e még engem... De vele is mielőtt összejövök ezen túl kellene lennem. De még lépni is fáj.
Ne haragudj (most k*csög leszek...), de nem tudlak sajnálni...
Nézd...felnőtt ember vagy! Tudhatnád, hogy aki egyszer megüt egy nőt, az máskor is megteszi, ugyan ez vonatkozik a megcsalásra...Ezeket a dolgokat csak azokkal lehet eljátszani, akik hagyják...és TE hagyod...
Engem üssön meg valaha egy "férfi"...az lenne az utolsó napja a földön...
Amúgy tisztában vagy vele, hogy sz@rba sem néz? Meg hogy megaláz sorozatosan, továbbá kihasznál?
Ha neked ezek után is kérdés, hogy szakíts-e vele...nos...akkor meg is érdemled...
Hagyd a p*csába...az ilyen az nem férfi, hanem egy beteg k*csög...kezét-lábát töretném el...
Nephelével értek egyet.
Tudod, boldog, kiegyensúlyozott házasságban élek, van egy kislányunk.
DE! Ha a férjem ilyesmit kezdene müvelni velem, amit a te párod veled, szerintem aznap csomagolnék neki, hogy keressen magának másik lakhelyet (ugyanis a lakás az enyém). Gyerek ide vagy oda. Hiába szeretem tiszta szívböl.
Valamit az ember már nem nyel le. Mindenkinek normál esetben van egy tartása, ami alàbb nem adja. Még akkor sem ha úgy szereti a másikat, hogy szinte fáj.
Ne tedd! Komolyan mondom. Anno egy 3 éves kapcsolatból léptem ki, ugyanilyen dilemma elözte meg. Nagyon rossz volt az elsö fél év, hogy nem volt minden úgy, ahogy megszoktam (nem volt megint más, csak vajas zsömle, mert ö sokszor elhívott étterembe stb.).
De túl lehet élni. Föleg ha találsz helyette olyat, aki felülmúlja. Képzeld csak el, hogy együtt maradtok és 20-30 éven keresztül ezt fogja csinálni. Mert ezt fogja! És miért? Mert te hagyod, hogy ezt tegye veled.
Ne tedd!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!