Most én vagyok a hülye, vagy szimplán csak szerelmes?

Van egy srác... Pár évvel idősebb nálam és már majdnem 5 éve ismerjük egymást. Eleinte jó barátok voltunk, utána már magam sem tudom, milyen is lett a kapcsolatunk. Régebben sokat webkameráztunk, de sokszor nagyon elfoglalt volt... ekkor volt, hogy felhívott. Néha volt, hogy hónapokra eltűnt, aztán hirtelen megint megjelent és jelentkezett és ez mindig jó érzéssel töltött el. Sajnos még csak nem is itt lakik... Ezalatt az öt év alatt nem volt alkalmunk találkozni, mert hétköznaponta teljes munkaidőben dolgozott, míg hétvégente egyetemre járt, így nem maradt ideje semmi másra ezen kívül és ez már évek óta így zajlik, dolgozik és tanul az egyetemen...Ezért sajnos még csak beszélgetésekre is ritkán futotta. Igyekeztün tartani a kapcsolatot minden lehetséges módon, még facebookon is, amikoris egyszer láttam, ohgy fennt van, de nem keres. Vártam pár ilyen alkalmat, majd mikor meguntam, ráírtam, hogy nem tudom, miért nem akar velem beszélgetni, de örülnék, hogyha megmondaná és legalább keresne néha-néha. Sajnos rossz alkalmat fogtam ki és ő se volt jó hangulatában. Közölte, hogy tudom jól, hogy ha akar és van ideje, akkor keresni fog... Erre berágtam, töröltem mindenhonnan... Jött még egy üzenet, hogy ne csináljam ezt, mert nincs értelme, ha fontos még, akkor jobb, ha meggondolom... De nem gondoltam meg és őt tartottam hibásnak... 2 hónapba tellett, míg a telefonszámait is kitöröltem...

De még mindig kísértett a hiánya, hogy már nem hallom többet a hangját, hogy soha nem fogja már megkérdezni, mi van velem.

Időközben velem is fordult a világ, állást kaptam Angliában, amit szeptemberben kell majd kezdenem. Felkerestem hát levélben, hogy elásnám a csatabárdot, amit ő kézségesen fogadott, de mikor megírtam neki, hogy kaptam állást, végre kimehetek oda, ahova mindig is szerettem volna és arról érdeklődtem, ő neki hogy megy az egyetem, akkor nem kaptam több választ... rá másfél hónapra, mostanság ismét majdnem ráírtam egy üzenetet, de mostitt, a facebookon. És ekkor megláttam azt a beszélgetést, ami megszakította a kapcsolatot vele. És ráébredtem, hogy én voltam a hülye, aki dühében megszakított vele minden kapcsolatot...Ezért ráírtam, hogy bocsánat, és sajnálom, mostmár tudom, hogy hülye voltam... Vissza írt, hogy semmi gond, újra ismerősnek jelölt és azóta beszélgettünk is. Kiderült, hogy úgy tűnik, valakivel a közvetlen környezetéből nagyon jól alakulnak a dolgok és lehet, hogy össze is jönnek. A szívem szakadt meg, hogy már biztos, hogy soha nem lehetek vele... A legjobb, hogy a fogadócsaládom is felajánlotta, hogy maradhatnék még egy évet maradhatnék náluk... Maradnék is... Úgy érzem ugyanis, hogyha ők összejönnek, nem akarom elvenni tőle az esélyt hogy boldog legyen és találjon valakit, aki mellette tud lenni... A szívem is meghasad, de kezdek beletörődni, hogy így neki mindenképpen jobb lesz, hisz nem kárhoztathatom várakozásra. Így próbálok barátként viszonyulni hozzá, mintha soha meg sem fordult volna a fejemben más...A kapcsolatot, hogy végre lassan helyreállítom, nem szeretném megszüntetni vele, mert szükségem van a jelenlétére, mert megnyugtat, hogy a közelben tudhatom... Ez hülyeség?

L/20