Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 3 lány 1 fiúval általános...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

3 lány 1 fiúval általános 8-ikba. Barátnőm mesélte. Ez normális?

Figyelt kérdés

A helyzet, hogy mikor összejöttünk a bnőmmel, mondtam neki, hogy nem érdekelnek hogy kivel mit csinált. Aztán két hónap után magától elkezdte mondani, hogy náluk voltak két lány és egy fiú osztálytársával filmezni. Közbe ittak is. A lányok csókolóztak egymással a fiú előtt. Majd megkérdezték a fiút, hogy milyen a sperma? Erre mondta, hogy verni kell. A lányok megbeszélték, hogy csinálják neki. És a háromból ketten, köztük a bnőm kiverte a fiúnak. Majd mondta, hogy tiszta olyan lett a keze, és úgy kellett elosonnia az apja mellett, hogy ne lássa meg, amikor lemossa. Majd mondta, hogy soha többet nem csinálna ilyet senkinek. Az egészen kiakadtam úgy, ahogy van. Miért kellett elmondania? Ő hozzátette, hogy ez a fiúnak inkább kellemetlen lehetett. Mondom, persze... Aztán mondtam, hogy én is kipróbálnám egyszer két lánnyal. Erre ő kikérte magának, hogy mit képzelek, hogy egyáltalán felhozom a témát. Már ez is sértő a számára. Engem rettentően zavar, hogy ilyet csinált valakinek, aztán el is meséli, pedig nem kérdeztem, ez azóta is vitatéma nálunk.

Mit tegyek? Normális, hogy ilyeneket elmesél? Egyáltalán megcsinált már ilyen korban, ráadásul csak úgy, mert neki ez poén? Aztán, ha én felhozok egy hasonló témát, már hogy képzelem? De akkor minek kellett elmondani?


2011. jún. 9. 06:37
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%

Ha ez most nem fake amit írtál kib@sznám mint macskát ...

Egyébként meg eleve 8.os csaj ennyire hülye... És nem egyedül...

2011. jún. 9. 06:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Egyszerűen már nem bírom elviselni a gondolatot sem, hogy másnak ilyet csinált. Semmi bajom nem lenne azzal, hogy nekem nem csinál ilyet, ha másnak se tette volna meg. De így elviselhetetlen, hogy mindig erre gondolok, ha együtt vunk, hogy milyen különleges élményt szerzett annak a srácnak...
2011. jún. 9. 06:43
 3/15 anonim ***** válasza:
63%
Normális. Csak ritka. Mindenki kísérletezik a szexualitással. És nem mindenki növi ki az új dolgok kipróbálását :)
2011. jún. 9. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
A válasz után lécci írjatok már életkort és nemet. THX
2011. jún. 9. 06:53
 5/15 anonim ***** válasza:
66%
1. 18/F Mivel fiatal vagy nem tanácsolom, de én tuti megdugnám és kidobnám már aznap Nem az a baj hogy kíváncsi hanem, hogy primitív hülye... Arról nem beszélve, hogy önbecsülésről szerintem egyikőtök se halott...
2011. jún. 9. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
72%
Legalább őszinte volt és nem mástól tudtad meg, tiszteld benne ezt ha már mást nem lehet. Ha meg zavar, hagyd ott, de nehezen találsz majd még olyat, amelyiknek nem volt kalandja. 28/F
2011. jún. 9. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
77%

szia

Tudod, az sem mind1, hogy hogyan meséli neked. Hogy látsz-e rajta olyat, hogy esetleg megbánta volna, vagy nagy mosollyal meséli el neked.

Nekem ez az egész úgy jött le, hogy ő megbánta és úgy mesélte el, és te meg elkezdted neki mondani, hogy te is kipróbálta 2 lánnyal. Ez sértő számára...

Több nézőpontja van ennek a szituációnak!!

Ha picit részleteznéd azt is.

Egyébként elég szomorú, hogy valaki 14-15 évesen képes arra, hogy mást kielégítsen, csupán mert poén....

16/L

2011. jún. 9. 07:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
77%

1. Azt írta hogy kipróbálná.

2. Nem vagyok álszent 15 évesen matt részegre ittam amgam, de azért ez már nekem is sok... konkrétan 14 évesen csajjal smárol majd kiveri egy srácnak ... Azért mert milyen a sperma ... Hát ehhez őszintén gratulálok nekik gondolom sok biosz órán voltak jelen.

2011. jún. 9. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:

14 évesen iszik, leszbi kalandja volt, gruppenban kiverte másnak, és mindezt poénból. Jót röhögtél te is.

Ez egy kis ri.banc. Mármint korát tekintve "kis", egyébként meg jó nagy.

Még pár év, és elmondhatja, hogy több f.t fogott, mint kilincset. Vagy már most is...

2011. jún. 9. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

1000 meg 1000 csaj csinált hasonlót. Fiatalság bolondság.


Engem is bosszant, bár értem (is), hogy nincs olyan csaj/nő aki szempontnak venné azt hogy előző pasijának mit csinált meg.

2011. jún. 9. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!