Mit tegyek hogy ne így érezzek? Nem ért meg a párom sem. Nagyon nehéz ezt az egészet most elviselni!

Nekem is volt hasonló esetem, bár nem egy baba elvesztése végett, de én 1 hétre kicsit elmentem otthonról a szüleimhez. Megértettem a párommal, hogy nagyon szeretem, de levegőváltozásra van szükségem, mert nem akarom elveszíteni. Ő megértette és utána jobb volt a helyzet. Voltak még viták, de közel sem annyira.

Bár amit te írtál, elég komoly gond, hisz a baba elvesztése nem csak a te veszteséged, hanem az övé is, hisz ő lett volna a gyerek apja. Szerinted a párod készen állt egy babára?

Üljetek le és beszélgessetek a dologról.

Szerintem a párod azért viselkedik igy,mert őt is nagyon megviselte a babátok elvesztése, de nem akarja előtted mutatni.Próbálja magát tartani miattad is.

Sok erőt kivánok ehez a nehéz időszakhoz!

Részvétem és együttérzésem, tényleg szomorú esemény.

DE.

Tetszik, nem tetszik, ez az élet természetes része. Mivel van születés, van halál is. És hogy miért pont veletek? Ugyanazért, amiért RENGETEG más emberrel is rendszeresen, az idők kezdete óta, és jelenleg is - épp ebben a pillanatban, ahogy ezt olvasod - sokakat ér ugyanilyen mély bánat világszerte, amikor kiderül, hogy halva született egy gyermek.

Tudom, hogy most nagyon rossz, de ha elfogadod, hogy ez sajnos, bármilyen szomorú is, "benne van a pakliban" és időnként "a legjobb családban is előfordul", akkor már könnyebb lesz túltenned magad rajta. Persze kilenc hónap kitartás után még tragikusabb a dolog, de sajnos ettől függetlenül természetes.

Tudom, hogy nehéz, de fogadd el, hogy ez is része a dolgok rendjének. Ne hibáztasd magad, nem te tehetsz róla, meg úgy igazából senki se. És a következő már rendben lesz, ugyanazon ok miatt, amiért rulettben is csak igen ritkán jön ki kétszer egymás után a zöld nulla.

Párod talán már hasonlóképpen gondolkodik, és azért viselkedik így. Kövesd a példáját. Ez is benne van az életben; fogadd el és lépj tovább.

ne feledd,hogy egy pasi nehezebben mutatja ki az érzéseit, mint mi nők. Nekem is volt egy vetélésem, igaz csak 8hetes volt a pici. Az apukája minden este beszélt hozzá, simogatta a pocim, nagyon várta már. Aztán egyszer elmentünk dokihoz, aki közölte, hogy mi van. Én sírva mentem ki a rendelőből, elmondtam neki mi történt, és még leb@szott, hogy ne sírjak. Persze erre totál pipa lettem. Hazamentünk, beszélgettünk aztán egyszer elkezdett esni az eső, ő kiment az erkélyre és elkezdett sírni. Akkor értettem meg, hogy ő teljesen máshogy élik meg a dolgokat, mint mi, és attól hogy nem "jajgatnak" meg visitoznak, nekik is fáj. De nyílván egy nőnek ez nagyobb trauma, hiszem a kicsi bennünk növekszik, bennünk fejlődik, mi tápláljuk ezért evidens, hogy jobban is ragaszkodunk hozzá.

Beszélgessetek, találjatok ki közös programokat, hogy lefoglald magad, ne járjon mindig ezen az agyad. Kérd meg, hogy legyen türelmes, hiszen most egy elég nehéz időszakon mész keresztül, és nem azért vagy ilyen, mert őt nem szereted, hanem mert fáj még mindig. Biztos megérti!