Férjemmel lassan 9 éve vagyunk együtt és váláson gondolkodom. Hogyan lehet megmenteni egy véleményem szerint szinte teljesen tönkrement kapcsolatot?

Megpróbálom röviden leírni problémámat, ami a következő: Férjemmel lassan 9 éve vagyunk együtt, ebből több mint 5 év telt házasságban, lassan 8 éve élünk együtt, gyermekünk nincs. Én most 28 éves vagyok, ő 30.A szerelmünk egy mély barátságból alakult ki. Párkapcsolatunk kezdetén észrevettem, hogy kevesebbet beszélgetünk, kevesebb gondolatát osztja meg velem. Szerettem volna ezt megbeszélni, mire ő azt a választ adta, hogy én már a szerelme vagyok és nem a barátja, így nem tud velem úgy megbeszélni mindent, mint azelőtt. Nem értettem egyet és nehezményeztem, próbáltam megváltoztatni a véleményét, hatni rá, de sajnos nem sikerült és hibáztam,mert elodáztam a problémát. Az elmúlt évek alatt számtalanszor éreztem úgy, hogy "elmegyünk" egymás mellett, amit jeleztem is neki, de ő sosem akart beszélgetni. Egyre nagyobb problémákat véltem felfedezni. Belevetette magát a munkába, hogy megvalósítsa - mert szerinte ez egyedül az ő feladata - a mi álmainkat. Három, négy munkahelye is volt egyszerre. Fáradtan és ingerülten jött haza, hazahozva a problémákat, melyeket ha el is mondott, szakmai volt és a felét sem értettem. Ha nem mondtam semmit az elhangzottakra, azt mondta nem érdekel az ő problémája, ha válaszoltam, és esetleg nem értettem egyet,akkor azt gondolta én is őt támadom. Lett egy behajtói munkája is, és azt láttam, hogy egyre agresszívebb a viselkedése. Én eközben hanyagolva lettem, sokat voltam egyedül és magányos. Ritkulni kezdtek az együttléteink is és egyre gyakrabban utasított vissza. Híztam 25 kg-ot, ami miatt már meg is értem, hogy érdeklődését vesztette, bár ő is hízott ugyanennyit. Próbáltam tenni ezek ellen, beszélgetni vele és megoldandó a másik proglémát, fogyókúrázni. Ő a kéréseimet folyamatosan elutasította, azt mondta, hogy nem számít a hízásom, ő szépnek tart, csak fáradt, beszélgetni pedig nem akar. Fogytam 10 kg-ot, tudom, hogy ez kevés, de legalább ennyi sikerült. Ezután belevetettem magam a tanulásba, elvégeztem egy második diplomát stb., hátha tudok én is másodállást vállalni, de rá kellett jönnöm, hogy ő nem akarja, hogy változtassunk az életünkön, így kevés volt az esély arra, hogy valóban pénzre tudjam váltani a tudásom. Én főállásban, 8-16.30-ig dolgozom és dolgoztam is, míg az ő munkaideje egyre jobban kitolódott. Elkezdett este 11 órakor hazajárni, mikor már kihűlt a vacsora, vagy én már aludtam volna, persze amit sosem tudtam, mert mindig azt hittem, hogy baj történt. Hamarosan észrevettem az ital és a cigaretta szagát, és kiderült, hogy már régóta kocsmákban éli az életét. Én ezt veszekedéssel toleráltam, ha már a beszélgetést elutasította. Természetesen ő meg emiatt egyre kevesebbet jött haza. Elkezdődtek a játszmák. Én már nem vártam vacsorával, nem mosogattam el, mondván ha ott tud ülni a kocsmában napi 4-5 órát, akkor maradhat idő a házimunkára is, ne nekem kelljen 8 óra munka és iskola, meg gyakorlat után megcsinálnom. Utána már ritkítottam a takarítást is, majd már nem is vasaltam rá. Belátom, hogy ez nem a legjobb válasz volt. Megjegyzem, próbálkoztam azzal is, hogy menjünk el párkapcsolati terápiára, de ő teljesen elzárkózott. Mindeközben eltelt 9 hónap úgy, hogy nem éltünk házaséletet. Azután egyre gyakoribbak lettek a furcsa telefonok és sms-ek, a telefonjait a párnája alá tette éjszakára. Egy éjszaka furcsa érzésem támadt, hogy mindez csak azért lehet, mert el akar titkolni valamit. Újabb hiba, de megnéztem a telefonokat. Kiderült, hogy idegen nőknek írt sms-ek vannak, amelyek ugyan nem utaltak egyértelműen megcsalásra, de valószínűleg valaminek a kezdetébe csöppenhettem bele. Általam nem ismert nőnek szóló üzenetben kérdezte, hogy milyen palacsintát vigyen neki. Stb. Akkor pedig valóban palacsintát sütött otthon. Becsapva, megcsalatva éreztem magam, - kicsinyes, és ma már nevetséges arra gondolnom, hogy azon háborogtam, hogy egy idegen nőnek az én konyhámban, az én edényeimmel készít palacsintát. Kezdetét vette hát „magánnyomozói” karrierem. Elhatároztam, sok tépelődés után, hogy ez biztosan nem lehet és én csak félreérthettem és nem fogok rákérdezni a férjemnél, hanem én derítem ki az igazságot. Persze ez hamvába holt, mert a feszültség kihozta belőlem és elmondtam neki, hogy megnéztem a telefonját és mit találtam benne. Ő erre azt mondta, hogy a lány csak egy pincérnő az egyik helyi kocsmában és mivel zárás után szolgálta ki őt és a barátját, hálából palacsintát ígért neki. No és persze Ő megtartja a szavát. Ezután elmentünk nyaralni és volt egy együttlétünk. Számomra – pedig sok mindenre nyitott vagyok – általa ismeretlen módon szeretkeztünk. Ruhában, futva, mintha tilosban járnánk, a fehérneműt félrehúzva. Rosszul éreztem magam, kissé megalázva, lehet én értékeltem rosszul, de 9 hónap szünet után, nem ilyen szeretkezésre vágytam a férjemtől, egy szép kis apartmanban, ahol csak mi ketten voltunk. Elmondtam neki, hogy bár örülök, hogy végre szeretkeztünk, másra vágytam. Talán nem kellett volna, mert azóta sem nyúlt hozzám többet. (Ez már 17 hónapja volt.) Persze gondolom, hogy nem csupán ez volt az oka. Telt az idő és otthon internetünk lett. Egyszer nem jutott eszembe egy oldal, amit korábban néztem és visszakerestem a honlapot, az ideiglenesen letöltött fájlok listájából. Akkor valami eltört bennem. Olyan szexoldalakra bukkantam, amelyeken nőket brutálisan meggyilkolnak, majd meggyaláznak. Félelmetes volt. Ezt is próbáltam megbeszélni vele, de mereven elzárkózott. Azt mondta, hogy ő ezeket nem nézegeti, majd azt mondta, hogy ő nézi, de nem magának, majd másszor azt, hogy először nem magának nézegette, de már neki is tetszik. Magam sem tudom mi az igazság és már úgy gondolom, hogy talán ő sem tudja. Sok hazugság van, melyre fényderült (több adósságra is) és még sok lehet melyekre nem. Kiderült, álnéven mentette el telefonjaiban az idegen nők számait, akik mind valamelyik környéki kocsmában felszolgálók. Míg vidéken voltam, akár egy gyerek, sutyiban házibulit tartott, amit később a szomszédomtól tudtam meg, mert akkora hangzavart csaptak, és jöttek-mentek az emberek, természetesen több nő, mint férfi és mégtermészetesebb módon letagadta az egészet. Én önmarcangoltam, sokszor éjszaka is lementem sétálni, mikor nem jött haza és azon kaptam magam, hogy ugyanazon utakat járom be, egyik kocsmától a másikig, hogy melyikben találom meg. Az esetek 90 %-ában meg is találtam. Már kétszer hagytam őt ott. Kétszer visszamentem. Ígért sok mindent és nem tartotta be. Most, január 3-a óta újból a szüleimnél lakom. A visszahódítás is forgatókönyv szerint zajlik. Az első héten semmi, a másodikon „mindenért ő a hibás, már tisztán lát” és mindent megígér, a harmadikon én gyalázatos vagyok. Csakhogy míg eddig nem volt nélküle jövőképem, addig már van. Már nem sírok, sőt nyugodtabb vagyok, rossz, de mégis jó. Ugyanakkor nehéz megértenem, hogyan jutottunk ide. Nehéz feldolgoznom, hogy volt templomi esküvőnk is és én tényleg komolyan gondoltam, amit ott elmondtam. A férjem, most már eljönne párkapcsolati terápiára, én azonban tanácstalan vagyok. Nem vagyok biztos magamban. Bár az eszem azt mondja, hogy bolond és mazochista az, aki ilyen történet után nem hagyja ott a férfit. Nos?