Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A lány érzelmileg nem stabil, itt a vége fuss el véle?
Kb. március közepe óta randizgatok egy csajjal, a csókig jutottunk el. (ő 28, én 27) Nagyon jól érzem magam vele, és szerintem ez kölcsönös.Ma délután viszont elmondta, hogy már novembertől döglődött egy kapcsolata aminek végül is februárban lett vége; azt hitte, hogy
ő a kemény, vagány lány, és hogy túl van rajta
de aztán rá kellett jönnie, hogy mégsincs túl a dolgon úgy, ahogy szeretné. Nem akar a sráctól már semmit, ezt kihangsúlyozta, meg hogy nagyon szeret velem lenni
és úgy érzi, hogy működik a "kémia" (ez meg mi??), meg hogy vonzódik hozzám, de nem tudja, hogy mit szeretne, mert nem érzi magát "érzelmileg stabilnak", és nem akar belevágni hirtelen egy új kapcsolatba. Mivel nem akarja, hogy pofára essek emiatt, és a vizsgaidőszak kellő közepén ezen örlődjek, ezért azt javasolta, hogy június végéig ne nagyon találkozzunk, addig megpróbálja összeszedni magát. Ezt nyilván elfogadom, nem akarok erőszakoskodni, de valószínűleg másfél-két hónapos randizgatásunk nem fogja kibírni ezt a szünetet.
Szerintetek mondjak le róla? Vagy valami tanács, ötlet, észrevétel? köszönöm!
A szerelem kémia.
Semmit nem vesztesz ha vársz végülis. Ahogy érzed.
Ennek nincs köze az érzelmi stabilitáshoz.
Gyászidőben van és még lesz is egy darabig.
Vígsztaldgasd,dugd meg az oldalvizen aztán kocolj le.
Keress olyat aki érted sír nem másért.
Esetleg visszanézel hozzá 2-3 hónap múlva,hogy mi a helyzet.
Ez azt jelenti, hogy itt az ideje, hogy bebizonyítsd, hogy férfi vagy a talpadon!
Kicsit jobban kéne nyomulnod, és elfeledtetni vele azt az előzőt...
Úgyhogy szedd elő a lovagszerepet, és tekerd meg azt a bringát!
Kell neki, hogy nőnek érezze magát melletted, szóval legyél határozott, és ha zöld az út akkor padlógázzal bele a lecsóba!
Hát sztem rosszul teszed, és nem a gagyi neten kellene nyomulnod, hanem személyesen...
Találkozni kéne, és programokat csinálni akár mint barát akár mint más..
Ezzel amíit írtál csak azt éred el, hogy vagy visszamegy az előzőhöz, vagy valaki más lép a képbe aki nem csak az msn ig meg a facebookig lát -.-
00:46, nem a neten, fb-on vagy msn-en akarok nyomulni, sőt, egyáltalán nem akarok "nyomulni", mert attól félek, h. visszafelé sülne el a dolog. Sőt, szerintem kifejezetten örül neki, h. nem az a tipikus nyomulós vagyok..
Amúgy meg talán jól döntök a várakozással, bár elbizonytalanítottatok. De pofára esni sem akarok, ha tényleg nem úgy alakulna...
Ha ő még nincs túl az előző párján, és rájött, hogy nem tud még feléd úgy nyitni, ahogyan kellene, akkor nem is szabad erőltetni a találkozásokat.
Ha ez a te hiúságod nem sérti, akkor most tényleg ne keressétek egymást, és kiderül, egy-két hónap múlva hogyan érzi majd a lány.
Viszont én a helyedben nem várnék "csak rá", úgyanis bőven lehet, hogy két hónap sem lesz neki elég az előző kapcsolata feldolgozásához. A helyedben én ez alatt az idő ismerkednék másokkal is, ha van kedved hozzá, nyiss más lányok felé is ebben az időben. 23 L
A válasz írója 53%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: tegnap 00:42
Privát e-mail a válasz írójának
egyetértek ezzel, amit a kedves válaszoló írt.
Mondd meg neki, hogy igenis túl fogja tenni magát, és te fogsz ebben segíteni neki. Hidd el, szüksége van rád.
Nő vagyok, és tudom mi az, amikor magam őrlődöm az exem miatt. Ha akkor lett volna mellettem valaki, jobban és gyorsabban elfelejtettem volna. Ez a lány csak kínozni akarja magát, úgyhogy légy mellette. Melletted el fogja felejteni, és nagyon hálás is lesz érte.
18/L
Találkoztam már ezzel a "fajtával"
Vergődik!
Nem akarok itt nagyon tanácsokat osztogatni, de az idődet pocsékolod.Hallod!Annyi, de annyi nő van még.
Vagy játsszad el a pszichoterapeuta bácsit, aki végig vár meg próbálja ezt a nőt érzelmileg "visszakotorni" a puderködből a valóságba.
A fenti javaslatot osztom is.Legyen meg a sex kb 2 héten belül.Ha addig nem történik meg akkor lapozz,mert különben a te ideig szálaid fognak rámenni.
Hidd el nekem!
Minden jót kívánok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!