Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon régi exbaráttal működhet újra egy kapcsolat? Megváltozhattunk mindketten annyira, hogy érdemes legyen újrakezdeni? Tapasztalatokra lennék kíváncsi azoktól, akik ilyen helyzetben jöttek össze újra a barátjukkal.
Évekkel ezelőtt majdnem egy évig jártam egy sráccal, mondhatni az első olyan szerelmem, ami nem csak egy gyerekkori fellángolás volt, hanem több. De szakítottam vele, mert nagyon durván féltékenykedett ok nélkül és hiába ígérte hónapokon keresztül, hogy meg fog változni, nem tette. Azóta párszor beszéltünk, egyszer szóba is került tavaly, hogy meg kéne újra próbálnunk, de mivel pont akkor utaztam ki hosszabb időre külföldre, nem lett belőle semmi. Most hogy hazajöttem, megint elgondolkodtam, hogy talán az évek alatt mindketten sokat változtunk, megpróbálhatnánk. Nem tudom, ez jelent-e valamit, de sokszor álmodok vele, és minek tagadjam, gyakran önkielégítés közben is rá gondolok.
Szerintetek működhet?
22/l
Persze, csak előtte meg kell beszélnetek mindent, és először jobb lenne csak barátkozni, ha ugyanazt érzitek egymás iránt, akkor úgyis összejöttök.
A féltékenység nem nagyon tud eltűnni, de ha megbeszéled vele, hogy nem kell aggódnia, nem vered át, és bízzon benned, akkor meg lehet próbálni.
Én öt évig voltam együtt a barátommal, négy év után újrakezdtük, de sajnos rá kellett döbbennünk pár hét alatt hogy mindketten annyira eltávolodtunk, hogy már nem működik együtt. Szinte egy vadidegen ember állt előttem, aki árnyéka se volt a régi önmagának.
Így megmaradtunk barátoknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!