Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Neten csajozik a párom, én pedig lassacskán tönkremegyek. Mit tehetnék?
Eddig összesen kétszer bukott le neten való csajozással, flörtöléssel. Minden felé irányuló bizalmam elveszett, csak küszködöm magammal és vele. Másfél éve vagyunk együtt, két hete költöztünk közös albérletbe.
Nem elég, hogy anno az egyéves évfordulónkon vígan levelezgetett egy csajjal, de most, összeköltözés után a lány - és jó néhány másik - képeit is megtaláltam a gépén lementve. Betegnek érzem magam, gyakran önkéntelenül is összerándulok az érintésétől. Amikor kiderültek a dolgok, mindig megbeszéltük őket, jött a bocsánatkérés, rózsacsokor, és a varázslatos "szeretlek és veled akarok lenni" is - mégsem vagyok túl ezen az egészen. Tegnap beregisztráltam egy közösségi oldalra, amin ő is fent van, egy teljesen új profillal - ergó: szemét szottya módon egy fiatal kiscsajnak adom ki magam -, és írtam neki levelet, miszerint nagyon tetszik, és szeretnék vele közelebbről is megismerkedni, akár személyesen is.
Most meg, tipikus hülye nő módján ülök a gép előtt a munkahelyemen, és remegve várom, hogy hazaérjen, és kiderüljön, hogy mit fog válaszolni...
Érzem, hogy ez már túl van a normalitás határán, én soha nem voltam ilyen, hasonló esetekben bekaptam a lesz@rom tablettát és kész, most mégis betegnek érzem magam, és gőzöm sincs, mihez kezdjek. Van értelme így folytatni? Mi volna a megoldás? Hosszas beszélgetéseken vagyunk túl, mégsem bízom benne egy pöppet sem.
Az a baj h eddig még nem nyitottad ki azt a kis szádat!
Egy párkapcsolatban általában kinyitják az emberek a szájukat ha el akarnak mondani valamit a másik félnek!
Szóval állj határozottan a pasid elé és kérdezd meg tőle, hogy ezt miért is teszi!!!!
Ennyire egyszerű!
Ha ezt nem mered megtenni akkor félsz a pasidtól és nem bízol benne és érzed h nem vagy elég neki, és félsz h simán kidob, és nem szeret....
Én nem is értelek téged. Minek költöztél vele össze egyáltalán. Fogjad a cókmókod és költözz haza. Ilyen emberrel egy percig nem maradnék tovább, egy percet nem fecsérelnék arra, hogy megbeszéljük. Elszúrta, repüljön! Felesleges felmenned másként és beszélgetni vele, mert csak magaddal szúrsz ki és te fogsz szenvedni, én előre megmondom neked ez alapján amit leírtál igen is válaszolni fog neki és találkozni akar a kitalált személyeddel. Hagyd el, ezen nincs mit gondolkozni. Komolyan, légy erős! Amúgy hány évesek vagytok?
24N
Ő 29, én pedig 23 éves vagyok (és jóval érettebb, mint a korosztályom).
Kinyitottam a számat, beszéltem vele, nem egyszer, hanem rengetegszer. Fenyegetőztem szakítással, hajszál híján meg is tettem, és látom, hogy szeretné helyrehozni, de képtelen vagyok benne bízni.
2. vok:
Ha nem sikerült többszöri megbeszéléssel sem ennek pontot tenni a végére és egyenes választ adnotok a másiknak akkor ennyi!
Azt mondom hagyd ott! Ne légy gyáva mint a többiek! Mert minél tovább húzod annál nehezebb lesz ott hagyni, és annál többet fogsz szenvedni!
Én is tisztában vagyok vele. Pontosan tudom, hogy saját magam legnagyobb ellensége vagyok, és az a baj, hogy látom, hogy próbál mindent helyrehozni, de azt is tudom, hogy ha ma este esetleg számomra kedvező választ ad az álkarakteremnek, és leírja neki szépen, hogy köszöni, de van párja és nem szeretne vele talizni, akkor is ugyanitt fogok tartani, mert arra gondolok majd, hogy csak azért írt ilyet, mert esetleg rájött, hogy én vagyok az - bár mindent elkövettem ennek elkerülése érdekében.
Az a baj, hogy nem tudom, van-e még egyáltalán valós probléma, vagy csak az én hülye fejem generálja és kombinálja.
Komolyan megfordult a fejemben, hogy pszichológushoz megyek, de tudom, az sem old meg semmit, ha mi ketten nem tudjuk megoldani. Azért is írtam ide, hátha van valakinek tapasztalata ilyen dologgal kapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!