Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeret e a srác, akihez ragaszkodom még mindig, és egyáltalán én szeretem e?

Figyelt kérdés
Levelem elég hosszú lesz, már most szólok az elején. Szeretnék tanácsot, segítséget kérni Tőletek, mert már lassan én sem tudom, hogy mit is érzek. Van egy srác, akivel már 5-6 éve ismerjük egymást. Nekem már az első találkozásunkkor megtetszett, egy barátnőmön keresztül ismertem meg. Később megismerkedtünk közelebbről is. Rendszeresen találkozgattunk, beszéltünk telefonon. Már 3 éve ismertük egymást mikor összejöttünk. Nekem ő volt az első komolyabb kapcsolatom, ő másban is volt első nekem, és úgy éreztem, hogy szerelmes voltam/vagyok. Neki persze már nem én voltam az első, előttem már 2 hosszú (több mint 2 éves volt mind a 2) kapcsolata is volt, amelyek nem jól végződtek, mindkét esetben megcsalták. Nem sokat voltunk együtt, valamivel több mint 3 hónapot, amikor is szakítottunk. Az okok elég sokszínűek voltak. Csak néhány: Őt eddig mindig átverték, nem képes megbízni senkiben sem; mivel őt megcsalták, most már lehet ő is képes lenne erre, viszont velem ezt nem akarná megtenni. A legnagyobb gond, hogy éppen érettségi előtt álltam, egyetemre készültem, több mint 250 km-re otthonról. Kb 2 hét mosolyszünet volt, utána újra felvettük a kapcsolatot. Már lassan másfél éve annak, hogy szakítottunk, de még most is szinte napi szinten beszélünk, találkozgatunk, néha történik több is szimpla találkozásnál. A családi bemutatkozók korábban már ugye megvoltak, és még most is gyakran jön el ő hozzánk, úgy mint „barát”, és fordítva. Amióta szakítottunk senkivel sem tudtam kapcsolatot kezdeni, és neki sem volt azóta senkije. Olyan néha mintha még most is együtt lennék, még talán többet is találkozunk, és komolyabb dolgokról is beszélgetünk, mint mikor ténylegesen együtt voltunk. A szülők persze mindkét oldalon, szeretnék ha újra együtt lennénk. Ha ez szóba kerül közöttünk, akkor általában a távolságnál lyukadunk ki, illetve azon h én az egyetemisták életét élem, ő viszont már túl van ezen. Előfordul, hogy összevitatkozunk dolgokon, de kis idő után lelünk és megbeszélünk mindent. Ilyenkor van egy pár napos mosolyszünet, aztán kezdődik az egész előlről. Abban szeretnék segítséget kérni, hogy szeret e ő, lehet e a kapcsolatunkból valamikor is komoly? Vagy csak én látom úgy a dolgokat, ahogy szeretném látni, és érdemesebb lenne végre továbblépnem. És hogy ez se maradjon ki, én 19 éves vagyok, ő pedig 5 ével idősebb, mint én.
2011. ápr. 5. 00:28
 1/2 anonim ***** válasza:
Lépj tovább!Ebből már nem lesz semmi,csak jó baráti viszony!
2011. ápr. 5. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Ez nem levél.Kezdj mással kapcsolatot.
2011. ápr. 5. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!