Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ugy érzem hogy szerelmes vagyok a barátomba, de tetszik az osztálytársam. Mit csináljak?

Figyelt kérdés
A barátommal már több mint fél éve együtt vagyun. A rokonok, ismerősök barátnőknek nagyon bejön örülnek hogy végre ilyen normális pasim van. Ennek én is örültem egészen eddig sőt most is nagyon rülök, de van egy osztály társam már 2,5 éve osztály társak vagyunk eddig sima normális osztály társi kapcsolat volt köztünk (melletem ült egy órán beszélgetünk...semmi több). Most nemrég volt egy osztály buli iszogattunk de nem voltam berugva tisztán emlékszem mindenre. Oda jött hozzám az osztálytársam és elkezdett puszilgatni és én hagytam magam, csokoloztunk kb.4szer az este folyamán. Utána beszélgettünk msn-en és kérdeztem tőle hogy megbánta e és azt mondta hogy nem én is azt mondtam neki mert akkor még ugy is gondoltam...(azóta nem is volt semmi köztünk) a barátomnak nem mondtam el. Bejön az osztálytársam és nem tudom hogy mit csináljak:( de közbe ugy érzem Szeretem a barátomt nagyon fontos nekem ő vette el a szüzeségem! (egy 17 éves lány)
2008. febr. 8. 18:19
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

szerintem hogyha szerelmes lennél a barátodba akkor eszedbe sem jutna más pasikal smárolni és mg utána azt mondani hogy nem bántad meg. az más kérdés hogy sereted a barátodat biztzos szereted de szerelmes tuti nem vagy belé, mert ha szerelmes az ember az épp arrol szol hogy csak ő és senki más, nem érdekel senki csak ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő és nem birom nélküle egy percig sem. nem pedig az hogy mással smárolsz.

szerintem gondolkodj el azon hogy te mit szeretnél, maradsz a barátodnál aki mint mondtad normális rendes srác tehát egy biztos pont az életedben lehet eggyütt maradtok még 20 évig is ki tudja, vagy választhatod a másik utat kidobod a barátodat jársz az osztálytársaddal akiröl még nem tudod hogy milyen lehet vele járnilehet egy hónap mulva vagy egy hét mulva azt mondod hogy kösz de nem és akkor majd elgondolkodsz azon hogy mért dobtad ki érte a barátodat aki egy normális jó fej srác volt. de az is lehet hogy izgalmassabb lesz a másik sráccal járni viszont ezt nem tudhatod előre. így tedd azt amit jónak látsz vagy maradsz a biztosnál vagy helyette választasz egy zsákbamacskát.

2008. febr. 8. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Nem mindegy, hogy azért fontos neked a barátod, mert szereted, vagy azért, mert ő vette el a szüzességed. Ha valami nincs rendben a kapcsolatoddal, vagy már nem úgy érzel, mint régebben, azt neked kell tudnod. De nem szép dolog így "becsapni" őt. Ha valóban szereted, akkor nem lenne szabad más pasival foglalkoznod, mert szerintem az azt jelenti, hogy nem szereted már annyira őt. El kell döntened, hogy kit választasz... az is lehet, hogy az osztálytársad csak azért tetszik most ennyire, mert bepróbálkozott nálad, valami új történt veled. De nem biztos, hogy ezért érdemes felrúgni egy jól működő párkapcsolatot.
2008. febr. 8. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
70%
Én 11 honapja vagyok együtt a barátommal. 16,5 éves vagyok,nekem is ö az elsö. Ha igazán szeretnéd sztem elmondanád neki h megcsaltad,mert annyira lelkisimeretfordulásod lenne.. vagyis én igy gondolom, h velem ( márha iylen elöfordulna) én ezt tenném. Föleg ha ö is szeret. Képzeld el ha veled tenné ezt...
2008. febr. 8. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
78%
na igel látszik hogy még tapasztalatlan fruska vagy mert különben nem is gondolkoznál ilyeneken, vagy csak szimplán könnyen csábítható könnyűvérű picsa! A megoldás ha elfelejted és kiversz minden pasit a fejedből amig valakivel együtt vagy, vagy megmondod kerek perec a párodnak hogy vége mert sok farkat fel akarok próbálni, mielőtt beüt a klimax! mindenesetre nem irigylem szegény csórikámat hogy ilyen jutott neki de ezt dobta a gép. valszeg neki sem volt sok dolga a "meghódításoddal"!
2008. febr. 9. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Nagyon köszi szépen mindenkinek a választ, mindenképp barátommal maradok és megprobálom elfelejteni az osztálytársam.
2008. febr. 11. 22:15

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!