Miért is olyan nehéz egymással őszintének lennünk?

Én tényleg nem értem, miért is olyan nehéz? Ennyire nem tiszteljük egymást?

Minden induló kapcsolatom elején megszoktam kérni a másik felet, hogy legyen őszinte velem, és tiszteljen meg annyira, hogy mindig az igazat mondja (ha talált valaki mást, ha megcsalt, stb.), minthogy a szemembe hazudjon, és utólag derüljön ki, mert az még fájóbb tud lenni. Persze úgy gondolom, hogy ez lenne az egyik legalapvetőbb dolog egy kapcsolatban.

Erre megint csalódtam, ráadásul olyasvalakiben, akiről úgy hittem, hogy nem ilyen.

(A történet: barátommal kb. 2 hónapja jöttem össze. Elég speciálisan ismerkedtünk meg. Míg egy normál első randi csak néhány órás, mi néhány napot töltöttünk együtt, mert így alakult. Ezután minden szép és jó volt, úgy nagyjából 2 héttel ezelőttig. Ott valami megváltozott. Mivel ő nem pesti, és csak heti 2-3 napot van itt, de akkor is elég elfoglalt, így alapból kevesebbet tudtunk találkozni, de legalább addig is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot neten keresztül, vagy ha én nem voltam netközelben, akkor telefonon kerestük egymást.

Onnan sejtettem, hogy valami nincs rendben, hogy 2 hete a "folyamatosan"-ból inkább "ritka" lett, vagy egyáltalán rám sem írt pl. msn-en, vagy éppen nem válaszolt, miközben tudtam, hogy ott van a gépnél. Másrészről pedig ha beszéltünk, már nem mondta, hogy hiányzom, jó lenne találkozni stb., amit korábban állandóan mondogatott. Én eddig azzal nyugtattam magam naívan, hogy elég húzós 3 hete volt, és emiatt fáradt, nincs kedve sok mindenhez, amit megértek, ráadásul 2 alkalommal, amikor ezután találkoztunk, mégis úgy tűnt, hogy minden rendben van közöttünk.

Aztán a mégsincs-minden-rendbenről akkor győződtem meg, amikor a héten egyik nap végre sikerült 3 órát együtt töltenünk, és valahogy felvetődött, hogy ki mit csinált előző délután. Amikor előtte való este pár percet beszéltünk a neten, akkor ezt már "kitárgyaltuk", azonban aznap délután teljesen mást mondott. Emellett múlthét óta nagyon várta már ezt a vasárnapot. Én akkor rákérdeztem, és azóta is párszor, ha meg lett említve, hogy mi jó is lesz ma, és mindig valami más válasszal állt elő.

Lassan ott tartok, hogy inkább megmondom, hagyjuk egymást, vagy beszéljük meg, mi történt, ami miatt hirtelen megromlott a még kezdeti stádiumban levő kapcsolatunk (hisz 2 hónap még nem hosszú idő), mert folyamatosan ezen jár az agyam, és nem tudok másra koncentrálni. Ha talált valakit (és nagyon úgy tűnik nekem, hogy így van), akkor azt is elfogadom, csak ne hazudozzon tovább. De neten nem igazán akarom, mert személytelen, és gyűlölöm így elintézni a dolgokat.)

Tehát mégegyszer: miért is nem tudunk őszinték lenni?