Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok nálatok sorban állnak a pasik? Tényleg olyan sok fiú közül tudtok válogatni?
Hát ha sorban nem is állnak, de a tartós párkapcsoaltom mellett meg tudnék említeni 3-4-5 fiút, aki úgy vélem szívesen lenne együtt velem. Erre csak pár hete jöttem rá, és nagyon megdöbbentő volt:))
Ez az egész csak önbizalom kérdése. Nekem is most épülget az önmagamba vetett hitem, és meglepő, hogy ez mennyire befolyásolja a fiúkat:)
Ha másik szépnek mondanak, az is vagy. Mosolyogj!
Sajnos igen.m Azért sajnos, mert ez az egojukra is hatással van. Az egyik nőismerősöm a társkeresőn kapott kb. 1500 levelet. Azokból kiválasztott vagy 20-at és közülük döntötte el, hogy kivel is akarjon járni.Pedig abszolút nem egy nagy nő.
A másik i9smerősöm már jobb nő az előzőnél. Ő kapott egy hét alatt annyi levelet a társkeresőn, hogy kb. félórába telt, míg csak átfutotta őket.
Én fenn vagyok társkeresőn, írni nem nagyon írnak nekem, akiknek meg írok, azok közül épphogy válaszol valaki, és azokban sincs túl sok köszönet.
Szóval sajnos így van. Néha már arra gondolok, hogy legjobb lenne, ha felkötném magam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!