Az eszem azt diktálja, hogy szakítsak, de tudom, hogy nem élném túl. Mit tegyek?

Átéltem valami hasonlót pár éve, az akkor 4 éves kapcsolatom laposodott el ilyen szinten. Most már úgy látom, nem szerettük egymást, de mellette tartott a büszkeség, nem ismertem el a vereséget miután annyi mindent megtettem azért, hogy működjön a kapcsolat. Másfelől ha épp nem voltam vele, nem tudtam mivel elfoglalni magam, így folyton az járt az eszemben, milyen jól is érzi magát éppen másokkal..

Mikorra depresszióm elég erős lett, már ki tudtam lépni úgy a kapcsolatból, hogy semmit sem éreztem. Már nem érdekelt semmi.. Nem akartam gondolni rá, és nem láttam értelmét a további életemnek. Aztán jöttek a barátok, a család, akik felkaroltak, visszarángattak a földre, mindig volt mellettem valaki aki elvonta a figyelmemet és hetente többször eljártunk erre-arra, hogy ráébredjek, az élet ugyanúgy megy tovább. Mivel a páromat már amúgy is nagyon ritkán láttam, így hamar elfogadtam a hiányát, rossz volt azonban belegondolni, hogy ő most kedvére csajozhat, ki tudja, kivel van.. Aztán valahogy ezen is túltettem magam.

Most már csak az idegesít az egészben, hogy ő volt a "rossz" a kapcsolatban, mégis viszonylag könnyen talált maga mellé csajt, én viszont olyannyira tartok mindezek után a pasiktól és a kötődéstől, hogy azóta sem volt senkim. Pedig én megérdemelném..:S

De legalább a gyógyulás útjára léptem, és látom, hogy valamikor a jövőben boldog leszek még, ami nem történhetett volna meg, ha mellette maradok.

26L

Szerintem mielőtt szakítasz – ami amúgysem lenne könnyű – érdemes még pár kört lefutni, mármint kipróbálni ezt-azt. Például, hogy vajon mi történik, ha te is elkezdesz úgy viselkedni vele, mi ő veled. Persze ezt úgy lehet hitelesen csinálni, ha valamelyest tényleg vannak más fontos dolgok is, ellenkező esetben nagy színészi tehetség kell hozzá, és ha mondjuk levágja, hogy tudatosan, taktikázásból viselkedsz így, az valószínűleg übergáz (kivéve ha meghatódik az igyekezettől és magába néz, de ezt szinte kizártnak tartom). Szóval ha úgy akarsz vele viselkedni, mit ő veled – én javaslom, már csak a tesztelés kedvéért is – akkor törekedni kéne arra, hogy legalább egy kicsit őszintén tudd csinálni. Tudom milyen érzés halálszerelmes lenni, amikor mindegy hova mész, mit csinálsz, de akkor is – cseppet sem vonz, hogy elmenj bulizni, sörözni/borozni/narancslézni, ismerkedni? (Nem úgy értem, hogy pasizz.) Mondjuk most magamból indultam ki, nem tudom, téged mi hoz lázba. Ahogy én tapasztaltam, a legjobban az tud kimozdítani valakit egy ilyen párkapcsolaton belüli érzelmileg (és máhogy is) alárendelt helyzetből, ha felbukkan valami olyan inger, ami megosztja az érdeklődését. Az én pasim pl. egy nagyon független alkat. Imád engem, sosem hagyna el, de akkora szüksége van a személyes térre, hogy még azt sem bírja elviselni, ha 3-4 napnál tovább szándékozom egyhuzamban nála maradni (nema személyem miatt persze). Ezt nekem persze időbe telt megtanulni kezelni, és őszintén szólva ez csak azóta nem zavar, amióta felbukkannak bizonyos időközönkét azok a bizonyos ingerek. Ezek az én esetemben pasik, akik bejönnek. Nem csaltam meg, de már ettől se érzem magam jól, és tudom, hogy ez nem normális így – egy bizonyos szint fölött – de ez az én bajom. A "bizonyos szint" alatt van az, amikor csak annyi az egész, hogy valakivel flörtölsz kicsit aztán nem foglalkozol vele, vagy valaki bejön, de nem csinálsz belőle ügyet, nem gondolsz rá sokat. Ez szerintem még belefér a korrektségbe, ugyanakkor elég ahhoz, hogy kicsit eloszlassa a figyelmed. Hangsúlyozom, nem arra akarlak buzdítani, hogy ocsmány módon csald meg, egy-egy kétértelmű tekintet vagy utalás még semmi, viszont már lesz mire gondolnod, hogy erőt adjon, miközben kimondod a varázsszót: "bocs, most nem érek rá, progamom van". Meg persze nem vagyunk egyformák, az egy dolog, hogy én veleszületett, gyógyíthatalan pasiinger-függőségben szenvedek, de lehet, hogy a te esetetben elegendő lenne a figyelmed egészséges eloszlatásához (vagy akár a fontossái sorrend megváltoztatásához) egy aranyhörcsög, vagy bicikli, vagy indiai szakácskönyv. Ez esetben nem szóltam:)

A másik, ami ki lehetne próbálni, hogy beszélsz vele, bár én ezt kevésbé javaslom, mert szerintem pont arról a ragaszkodásról tenne tanúbizonyságot, ami kiváltotta a köztetek lévő egyensúly elbillenését. Mert ugye ha az egyik elkezd jobban ragaszkodni, a másik biztonságban érzi magát, nincs ott a háttérben a másik elvesztésének lehetősége, ettől megnyugszik, ami aztán unalomba fordul, és más inger után néz.. (nem feltétlen másik csajra/pasira gondolok). Ez már lerágott csont. Szóval én nem mernék beszéli vele a helyedben. A másik ami miatt nem mernék, az az, hogy beismerné, hogy bizony már nem szeret, és egyszercsak kimondja a szakítást. Persze ha ez a helyzet, akkor úgyis mindegy, ha homokba dugod a fejed az csak időhúzás, de én a helyedben mindenképp kipróbálnám, amit az első bekezdésben írtam.

szakíts vele!

nem éri meg hogy miatta tönkremenj!