Távkapcsolat?

Én 15 évesen kezdtem egy szintén annyi idős sráccal és 300 km volt köztünk.Nyáron itt volt 3x1 hétig és nagyon örültem neki.Kicsit meseszerű volt az egész,sőt egy kívülállónak lehetetlennek tűnt volna és többször is megkaptam,hogy nem vagyok eszemnél.Októberben végre engem is elengedtek hozzá egy hétvégére,pont a szülinapján.Pár nap múlva viszont szakított velem a srác,mondván,hogy már "elmúlt a lángolás".Ezt szerintem csak azért mondta,mert remélte,hogy így könnyebb lesz mindkettőnknek.Én jóformán belehaltam,mert azt gondoltam,hogy ő életem szerelme és igen,simán hozzámentem volna feleségül is akár.

És bármennyire is szerettük egymást,a távolság akadályokat állított elénk.Azt hiszem,ha áthidalható lett volna,még mindig együtt lennénk.De ez eléggé valószínűtlen ennyi idősen,mert a szüleimet se akartam terhelni,főleg anyagilag.Szóval,gondold végig újra és csak akkor vágj bele,ha látod értelmét és nem csak pillanatnyi fellángolás az egész.

De mindenesetre ha választhatnék,hogy újra belemegyek-e ebbe a kapcsolatba,gondolkodás nélkül az igent mondanám...

Szia! Több mint egy éve vagyok együtt a párommal és úgy adódott fél éve távkapcsolatban vagyunk (iskola miatt 200 km-rel arrébb került). Sosem volt olyan a kapcsolatunk, hogy minden nap találkoztunk, azelőtt 60 km volt köztünk kb és egy héten háromszor-esetleg négyszer találkoztunk. Aztán jött ez a váltás, megesik, hogy háromhetente egyszer tudunk találkozni, és van olyan, hogy csak pár órára. Borzasztóan nehéz, de úgy érzem, hogy megéri. Együtt fogunk diplomázni, talán könnyebb lesz utána, össze is költözhetünk, de erről még nem beszélgettünk. Remélem együtt maradunk addig :) Nehéz, de ha tényleg szereted, akkor menni fog. Sok sikert. :)

20L

szia

leírom az én történetem.

2006 júniusában jöttünk össze a párommal.MÁSNAP elment fél évre Irországba.mindent elsöprő szerelem a mienk, az elsö perctől kezdve.így hát kibírtuk.amúgy ez az idő elég gyorsan eltelt.2006 decemberében hazajött.

2007-től elkezdett itthon dolgozni építőiparban,de az elég időszakos munka, így elment egy gyárba 2007 októberében.novemberben pedig összeházasodtunk.

2008 februárban lehetősége nyílt egy holland munkára de kb 6 hónapig van a szezon aztán télre semmi.átbeszéltük hogy kibírnánk e ismét átrágtuk a dolgokat hogy szeretnénk egy gyermeket meg saját házat stb...arra jutottunk hogy megpróbáljuk.

elment márciusban haza jött július elején,visszament július végén hazajött karácsonyra.közben karácsonyra elkészült a házunk.(természetesen hitelt vettünk fel rá mert azért olyan eget rengetően jól nem keresett de zavartalanul tudtuk törleszteni a részleteket. meg bekötni a közműveket amire a hitelből nem jutott mert csak annyit tudtunk felvenni amennyi a ház).

2009 februárban megint kiment júliusban megint haza aztán decemberben megint.

2010 januárjában kiderült hogy babát várunk.hogy mindene meglegyen a picinek úgy döntöttünk hogy visszamegy.így elment februárban, haza jött augusztusban.szeptemberben megszületett a kislányunk!

2011 februárban megint vissza kellett mennie, mert úgy döntöttünk hogy utoljára visszamegy és akkor lesz félretéve pénzünk és maradhat itthon velünk.

de éppen tegnap fordult a kocka.

20.-án haza jön végleg.kibírtuk volna de a főnöke elkezdett genyózni (amúgy se teljesen normális).nagyon kiakasztott minket.megígérte hogy hazajöhet most 20.-án és most meg azt állítja hogy ö nem mondott ilyet.nem akarja haza engedni hogy csak egy hétig is lássa a lányát.

betelt a pohár.nekünk itt ér véget a dolog.egymást ugyan annyira szeretjük.sőt egy igaz szerelmet a távkapcsolat szerintem még jobban összehoz.de már bele is fáradtunk.olyan keveset voltunk együtt.

bocsánat hogy ilyen hosszú lett csak azt akartam ezzel hogy lásd nekünk milyen.ki lehet bírni egy távkapcsolatot ha muszáj, de nagyon nehéz mindenkinek.én már a megörülés határába léptem az elmúlt pár napba.egyszerűen annyira hiányzik hogy hihetetlen.van egy lányunk ami még jobban összeköt minket és ö nincs itt velünk.ez így már nem élet ami nálunk van.

úgyhogy most hazajön és itthon fog elhelyezkedni.keressen kevesebbet de legyen együtt a család.

én azt mondom hogy amíg csak párkapcsolat addig kibírható egy távkapcsolat.főleg ha munka miatt.ha nem munka akkor össze kell esetleg költözni.de ha házasság és gyerek is van ezerszer nehezebb.sőt amit én érzek ...kibírhatatlan.1300 km az nagyon sok.ennyi és után már én sem bírom lelkileg pedig eddig nagyon jól kezeltem.

az én véleményem a távkapcsolatról az hogy lehet csinálni egy darabig de amint érzitek hogy mindenki szenved meg kell szüntetni a távolságot.