Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nehéz döntés. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

A segítségeteket kérném!


Nemrégen megismertem egy lányt, havernak köszönhetően. A lány a haver bnőjének húga, nagyon jó fej, szép is, stb. Belezúgtam első pillantásra, de sajnos nem jött össze a dolog, egy "kedves" ismerősöm belekavart a dologba rendesen, annyira hogy már hozzám se nagyon szól. Ennek már kb 2 hónapja. Továbbá többek között kiderült róla az is hogy teljesen megbízhatatlan, minden hónapban más pasival kavar, ésatöbbi.


Viszont most van egy másik lány, aki kedvel, ő is bejön nekem, habár nemrég azt mondta hogy nem akar most pasit, ismerkedni, stb (ehhez képest akármikor találkozunk, próbál szemezni, kihívóan bámul, nem egyszer úgy néz, mintha azt akarná hogy ott helyben teperjem le, ilyenek). Nem ismerem túlzottan, de első benyomásra aranyos, és hát nem egy bányarém :D


És most teljesen össze vagyok kavarodva. Nem tudom mit tegyek, az első lányt nagyon szeretem, hiába minden hibája, megbízhatatlansága. A második is tetszik, megbízható, de érezni nem nagyon érzek iránta semmit. Mit gondoltok, mit tegyek?


2011. márc. 5. 21:29
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Első lány kuka, második pedig win! Minek neked egy megbízhatatlan, minden hónapban más pasival kavaró lány?
2011. márc. 5. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
Süssél sütit, zabáld fel, rúgj be és szard le a csajokat :DD
2011. márc. 5. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

21:33:


Én is erre gondoltam, de halálosan beleszerettem az elsőbe, egyszerűen nem bírom elfelejteni :S Ezért is olyan bonyolult ez!

2011. márc. 5. 21:37
 4/12 anonim ***** válasza:
Felejtsd el, ha ezt az oldalát ismered. Saját magadat szivatnád, ha ezeknek a tudatában vele jönnél össze. Majd a másik lány segít őt elfelejteni.
2011. márc. 5. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

21:41:


Több oldalát is megismertem. Első találkozásnál, és a többi beszélgetésnél mikor kettesben voltunk, az aranyos, kedves lány oldalát adta, de mikor nem tudott róla és láttam, hallottam a barátaival, illetve az aktuális "barátjával", akkor teljesen partik*rva volt. Sőt, mikor ezzel szembeállítottam (azóta nem beszélünk) is előjött ez, pedig nem így lett nevelve, bizonyíték erre a nővére, akit nagyon jól ismerek, nagyon jó barátom.

2011. márc. 5. 21:46
 6/12 anonim ***** válasza:
Akkor kuka! Nem éri meg apa, saját magadat sz××atnád ezzel! Ismerd meg jobban a másik lányt, az ilyen lányokat meg kerüld el nagy ívben!
2011. márc. 5. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

A második lány jeleket küld neked amire neked reagálnod kéne!!!!

A haverod húgát nem ajánlom mert ha egyszer bekavartak akkor máskor is befognak!!!És állítólag egy kilincs a csaj!

Én a helyedben bátran becsajoznék ,mert úgysem veszíthetsz semmit!

Üdv!

2011. márc. 5. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

21:56:


Egyértelmű jeleket küld, de ahogy egy lépést is tennék felé, eltol, leállít.

2011. márc. 5. 21:58
 9/12 A kérdező kommentje:

21:56:


És reagálok is rá, de olyankor leállít... Ahhoz viszont nincs elég bátorságom, hogy csak úgy mindenki előtt odamenjek hozzá és lesmároljam vagy valami hasonló :S

2011. márc. 5. 21:59
 10/12 anonim ***** válasza:
Leállít? Akkor beszéljétek meg, hogy ki mit szeretne. Lehet megijed ilyenkor. Mond meg neki, hogy akkor ne küldjön neked olyan jeleket, amiből félreértés lehet, hogyha nem akar tőled semmit. Vagy ha igen, akkor meg segítsd át őt a holtponton, hívd el valahova, ahol kettesben vagytok, vagy nincsen sokan.
2011. márc. 5. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!