Miért nem ismerik a mai tinik ezeket a kifejezéseket: reménytelen szerelem, plátói szerelem, viszonzatlan szerelem?

Miért hiszi azt mindegyik, hogy ha ő szerelmes valakibe, az már jó alap egy kapcsolathoz, sőt: az már kapcsolat?

Főleg azokra az esetekre gondolok, amikor még a vak is látja, hogy esélytelen a dolog, mert a tanárába, a fater barátjába, a 20 évvel idősebb szomszédban, vagy egy sztárba szerelmes?

Miért az az első kérdés, hogy hogy jöjjön össze vele, hogy szerezze meg?

Ennyire elfogadhatatlan 2011-ben, hogy van olyan, hogy nem lehet valaki megkapni, csak mert ők úgy akarják?

Hogy annak is megvan a maga szépsége, amikor a szerelem tárgya elérhetetlen, hozzátartozik a kamaszkorhoz, és majd elmúlik. Nem KELL megpróbálni felszedni, mert legfeljebb egy oltári égés lesz a vége.

Szinte senki sem úgy kezdi, hogy "hogy verjem ki a fejemből", hanem úgy hogy "hogy csábítsam el, hogy szerezzem meg", stb. Miközben ennek nyilvánvalóan nincs semmi reális alapja.