Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy szedted fel a csajodat/Hogy lettél felszedve? :D
Neten ismerkedtünk meg, de nem kapcsolat céljából kezdtünk beszélgetni, csak ugyanarra a fórumra írtunk, észrevettük hogy jól el tudunk dumálni, ezért jött az msn, hosszú beszélgetések, majd személyes találkozók, egyre több... majdnem egy évig csak barátok voltunk, pl. volt hogy ott aludtam náluk, egy szobában vele, de én az ágyban, ő a földön, mindketten póló+boxerben, és nem is volt téma, hogy más is lehetne... :) Pedig már 20 évesek voltunk. Én lassan beleszerettem, nagyon vágytam rá, hogy továbblépjünk, de mivel ő semmilyen jelét nem adta annak, hogy nőként tekint rám, lassan elkönyveltem, hogy barátként kell elfogadnom, vagy elfelejtenem... De továbbra is kerestem a társaságát, mert így is szerettem vele lenni, beszélgetni, mókázni... aztán 10 ilyen hónap után az egyik közös programunk csókkal végződött. Meglepődtem, mert még a csók előtt 10 perccel sem gondoltam, hogy itt lesz valami, annyira lemondtam már róla, pedig így visszagondolva, voltak jelzések. :)
Azóta is együtt vagyunk, már több mint 2 éve.
hoooszúúúú lesz.
Egy animés fórum offtopicjában kért segítséget PIC programozásban egy májusi hónapban. :D Írtam neki privát üzenetet. Felvettük egymást msnre. Kiderült hogy lány. :D Elmesélte mire kell, PIChez annyira nem értek de másban viszont segítettem neki, eleinte csak ennyi volt, meg jókat dumáltunk minden nap. Ő fűzött meg. Előbb szíveket küldözgetett. Majd puszival köszönt el, és az elején. Majd szeretlek és imádlak szmájlik jöttek. Kb. negyed év után találkoztunk, közben küldött magáról képeket, bikiniseket :P Eléggé vékony és kicsi cicije volt, és akkoriban még nem is volt az esetem csak érdekelt. Első talin kb 5-6 órát beszélgettünk, nem emlékszem miről mert kábé végig a szemeit nézhettem. Együtt töltöttük az estét, szex nem volt, pedig ő eltudta volna viselni. 2 hétre rá találkoztunk újra, alig vártam. 3 napot együtt voltunk augusztus 20adik körül. Megvolt. :D Szeptembertől megkértem hogy lakjon velem az albérletben. 15 hónapig voltunk együtt.
Én fiú 25 éves voltam, ő gyermekes anya 26 éves volt a megismerkedésünkkor.
A görény volt barátomnak volt egy nagyon jó barátja. A volt barátom folyamatosan kikészített bulikba, kocsmázáskor, mindíg. És a mostani barátom mindig megvigasztalt miatta, odajött hozzám beszélgetni. 3 hónapig együtt voltam a volt barátommal, akkor minden héten találkoztam a mostani barátommal is, utána csak neten beszélgettünk. 1 évig a legjobb barátom volt. Aztán látni akartam, mert ha már legjobb barátom akkor hiányzott is :) Beraktunk egy filmet,megnéztünk belőle kb 10 percet, aztán megcsókolt. Először nagyon megijedtem, mert tudtam, hogy soha többet nem lesz a barátom. Ez már több :)
A vicc az, hogy amikor a volt barátommal voltam együtt, a többi haver szerint már akkor is többet foglalkoztam a mostani barátommal, mint a barátommal :) De mondhatjuk úgy is, hogy a mostani barátom többet foglalkozott velem, mint az akkori.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!