Kérdés felnőtteknek: Rádöbbensz, hogy jobb egyedül?

Ezek teljesen normális érzések. Egy dolgot jelentenek: nem a megfelelő emberrel vagy. Ilyenkor érdemes szakítani, vállalva az átmeneti újabb egyedüllétet (hiszen most már tudod, milyen jó, nem félsz tőle), átgondolni, mit vársz egy kapcsolattól és az mennyire reális, esetleg milyen hibákat követtél el, majd ismét keresni az igazit.

Nem szabad viszont azt gondolni, hogy az egyedüllét az igazi jó megoldás, mert szinte minden embernek szüksége van olyan társra, akivel megoszthatja a hétköznapokat (csak van, aki beismeri és van, aki nem). Jó egyedül (is), de sokkal jobb egy társsal.

Nem vagyok annyira felnőtt válaszoló, mint amilyeneket te vársz, de most hogy vége lett 1 hosszú kapcsolatomnak, ugyan így érzek. Úgy vagyok vele, hogy nem akarok több komoly kapcsolatot, csak élni az életem. Szabadon csinálni mindig azt, amihez kedvem van és ezt így senki sem tudja befolyásolni. Röviden ennyi :)

22/F

Persze, valamilyen formában én is így vagyok. Egész fiatalságomban azt a nőt kerestem, aki szeret és akit viszont szerethetek. Végül megtaláltam, és az együttéléssel minden megváltozott. Szeretem, de valahogy nem tudok egy házban élni vele: idegesítőek a szokásai, hogy nem tehetek meg mindent, amit korábban egyedül, hogy korlátoz. Talán az együttélés az, ami az egészet elrontja számomra, mert nem szeretek alkalmazkodni senkihez.

A másik része, a felszabadulás érzése csak egy ideig tartana, mert társra szükségem van. Számomra egy olyan kapcsolat lenne ideális, ahol a szerelem megvan, de soha nem költözünk össze, nem keverjük össze az életünket.