Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátomnak én vagyok az első,4 hónap után kezdi kimutatni hogy milyen valójában. Ez csak rosszabb lesz ugye?
22 éves. Azért tetszett meg ennyire, mert nagyon kedves, udvarias volt, megértő, egy rossz szava sem volt hozzám. El voltam ájulva hogy mennyire egyformák vagyunk. Elismerte, hogy rossz neki is mert a szüleivel is néha rosszul bánik, utálja ezt magában, hogy a szeretteivel ilyen. Elkezdett bunkózni velem is, persze semmi sértőt nem mond, a baj az hogy kioktató, lealacsonyító hangnemben beszél, ha van valami félreértés, sőt akkor is ha arról van szó hogy valami rosszul esik nekem. Régebben nem ilyen volt.
Direkt mondtam pedig az elején hogy mutassuk az igazi oldalunkat, én így tettem. Erre azt mondta hogy akkor elijesztett volna...de így jobb hogy utóbb derült ki?
Úgy bánom hogy neki adtam a szüzességem 4 hónap után (!!) mint a fene.
Egyébként bókol, dícsérget, csak sok esetben már nem úgy reagál a dolgaimra, mint amikor randizgattunk, kerek egy hónapig! Keres mindig egyébként, azt mondja szeret, bár már ebben kételkedem. Nem vagyok önmagam mellette. Az elején még a megértés volt a szavaiban, most már mint egy okoskodó, tudálékos apa, adja a tanácsait.
Ez már csak rosszabb lesz, ugye?
19/l
Ezt nem a barátod írta:
http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok_..
Akkor egy ellenvéleményszerűség is legyen itt...
Ahogy láttam, az előttem szólók akik egyből a srác kidobása mellé álltak mind lányok.
Azért én nem írnék le ilyen gyorsan kapcsolatot, főleg, ha azt írod egyébként bókol, kedves stb.
Miért nem lehet vele leülni és komolyan elbeszélgetni,
hogy neked nem tettszik a kioktató hangnem.
Más: azért látom sokaknak van még "fehér lovas herceg elképzelésük".:-)Olyan nincs, hogy minden klappoljon.
Egy kapcsolatban alkalmazkodni is kell. Na persze nem a végsőkig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!