Megbocsájtanátok egy lánynak, ha ezért hagyott volna ott titeket?

Már egy éve kísért, hogy egyszerűen leléptem egy fiútól, mert nem akartam megküzdeni a konkurenciával - ami lett volna egészen a nyugdíjas éveiig.

Ez az ember nagyon helyes, kifejezetten sármos arcú, komoly gondolkodású (családot szeretne), magas, elég izmos - és sok mindenben tehetséges. Nagyon művelt és intelligens, és nemrég végzett az orvosin (onkológus lett :)). Azért is művelt, mert előtte bölcsészetre járt, úgyhogy nem egy szakbarbár :) Én is ugyanolyan tudományos érdeklődésű vagyok, és szerette, hogy milyen "szellemi beöntést" tudok neki adni. :D

Mellette mégis olyan kicsinek éreztem magam - ráadásul gondolhatjátok, hogy milyen kapós :S

Egyszerűen nem bírtam a tudatot, hogy száz meg száz lány állna sorban érte...

Még nem is jöttünk igazán össze, de már meghátráltam.

Most viszont nem találom a helyem... Még egy ilyen nem lesz (a külseje nem izgat, de ilyen szerteágazóan művelt és tudományos beállítottságú, ilyen érett felfogású, a természetet és az állatokat tisztelő férfi aligha akad az utamba).

A többi egyetemista beképzelt, piálós, csajozós, megbízhatatlan, szánalmas alak (azok, akiket megismertem), és nem érdekli őket a saját szakmájukon kívül más, ill. ha igen, akkor meg elviselhetetlen művészlelkük van azzal a túl szabados, laza gondolkodásmóddal...

Szerintetek hogy jönne ki, ha most újra felvenném vele a kapcsolatot? Ti hogy reagálnátok arra, hogy emiatt léptem le, és újra be akarok lépni a képbe? Legyen merszem egyáltalán megpróbálni...?