Velem van a hiba, hogy nem találok egy normális srácot?

18 éves életvidám lány vagyok, aki mindenkivel jól kijön, és imádnak velem beszélgetni az emberek. A külsőmmel sincs probléma, mindenki szerint szép és csinos vagyok, értelmes vagyok, jól tanulok, tudok főzni, mosni, takarítani, nem vagyok beképzelt, és általában van mindenkihez pár kedves szavam, én is ugyanúgy eljárok bulizni, és kikapcsolódni, mint bárki más, de nem élek a mai partydrogokkal. Nekem is ugyanúgy vannak hibáim mint másoknak, de alapjába véve tényleg bárkivel jól kijövök, segítek ahol tudok, nem ment rajtam végig a fél város, vagyis inkább senki sem. A barátaim szerint, én pont az a szerethető lány vagyok, akivel jól járnának az emberek.

Ha elmegyek valamerre, akkor utána kapom az infókat hogy ez meg az érdeklődött utánam, de akkor amikor jelen vagyok miért nem képes senki sem oda jönni hozzám? Csak néznek mint borjú az új kapura, de a cselekvés elmarad. Én pedig úgy gondolom, hogy a fiú jöjjön oda hozzám, mert én vagyok a lány, akit meg kell hódítani. Nem ribancoskodom, nem teszem magam.. de akkor mégis ez kellene nektek fiúk? Mert ahogy megfigyelem azoknak van barátjuk, akik teszik-veszik magukat, fél foci csapat megdugta őket 17 évesen, 14 évesen meg a szórakozó hely mosdójában szopnak, és erre büszkék. Szóval unalmas lennék vagy mi? Vagy inkább csak szerencsétlen?:)