Most mit lépjek? Hogyan tegyem túl magam ezen az egész dolgon? Ennyire ostoba voltam? Mit gondolsz? TE MIT TENNÉL A HELYEMBEN?

Három hónapja összeismerkedtem éltem első pasijával. Én 19 vagyok, főiskolai hallgató - ő 27, egy multinál vezető. Ahogy mondom, ő volt életem első csókja, első ölelése, első barátja. Kb. két hete a szüzességemet is elvette. Azóta, hogy ez megtörtént nem hív, nem keres, nem jelentkezik.

Külsőleg nem egy kimondottan jóképű, szívtipró srác, de nem is csúnya. Igazából egy olyan átlag. Azért tetszett meg és keltette fel az érdeklődésem olyannyira, nem tagadom, mert ugye ott volt a jó kocsija, a jó lakása, a biztos egzisztenciája, jó állása.. és ezek a dolgok meglehetősen imponáltak. Jómagam szegény vagyok, átlagnál rosszabb anyagi helyzetben (anyukám egyedül nevel engem és húgom, plusz albérletben is lakunk).

Csakhogy egy hónap után bele is szerettem de nagyon! Részben apakomplexusomnak köszönhetően.... Nem tudom, ő hogy érez irántam. Soha nem mondta hogy "szeretlek", soha nem vállalt fel mint barátnőjét hivatalosan, soha nem vitt el a céges rendezvényekre, néha meghívott vacsizni és kocsikázgatunk egyszer-egyszer.

SZERETTEM, ÉS SZERETEM. ÉS BELEHALLOK A TUDATBA, HOGY ÍGY KIHASZNÁLT!! Ő VOLT AZ ELSŐ BARÁTOM, BÍZTAM BENNE ÉS NEM TUDOM ELFELEJTENI!!