Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek mit kellett volna...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit kellett volna tennem? 26/F 19L-19L

Figyelt kérdés
Nekem volt egy komoly 4 éves kapcsolatom, majd lelépett egy lány, hogy élni akar és másokat is kiakar próbálni. Kijött rajta az igaz k. va vér. Majd utánam rövi idő alatt volt legalább 6 manusa (aki megd. Gta) és én kivolta. Majd amikor nekem is lett fél év elteltével egy másik komoly kapcsolatom, aki nagyon szeretett. Már 2 hónapig együtt voltam velem lakott ez a másik és utána. A régi (4éves kapcsos) lány visszajött sirva, könyörögve mint 1 pszihopata, minden éjjel 3x 4x jött és én nem zavartam el olyan erélyesen, mert én is azt hittem h ő az igazi (4év), majd az új barátnőm, aki végig k. vának nevezte a volt bnőmet, hogy ezt csinálta azt mondta neki, hogy most engedje levágni a haját nullás géppel, meg sz. Pjon le engem! Belement és megtette! Egy ideid hármasban voltunk, de addig egyikkel sem feküdtem le csak mondjuk úgy harcoltak értem.. én meg hagytam, de igazából a régi 4 éves kapcsolatomat választottam volna szivem szerint, mert őt szerettem, viszont nem akartam megbántani aki engem szererett nagyon (az újat) pár nap múlva az új lány sirva elköltözött. én szinte semmit sem csináltam rájuk hagytam mindent. Újra összejöttem a régi bnőmmel akivel anno el is jegyeztük egymást, majd 2 hónap múlva amikor megnőtt a haja és biztos lett benne, hogy nem jön vissza aki engem szeretett lelépett. Azóta megint volt 6 barátja legalább én meg mondhatni 2 ló közé estem.2 hónapja egyedül élek és nem is akarok komoly kapcsolatot. A másik lányról azóta csak annyit tudok, hogy most lett valakije utánam, de nem szereti és vissza sem jönne (nem is várnám el)
2011. jan. 27. 03:16
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:
az öreg előtti válaszokat köszönöm,azok hasznosak voltak
2011. jan. 27. 18:03
 12/19 A kérdező kommentje:
az öreg Kinga előttieket! :) szívtelen vagy
2011. jan. 27. 18:04
 13/19 A kérdező kommentje:
Én,hogy bántam a nőkkel Kinguci?Úgy,hogy 4 évig boldog volt velem megkapott mindent ,eljegyzés volt stb....A másikat,aki szerett meg nem b@sztam ki,sőt egyiket sem b@sztam,ki hanem hagytam,hogy ők döntsenek!Elvégre mindig a nők döntenek! B+ és a következő válaszok,nagyon tetszettek!
2011. jan. 27. 18:15
 14/19 anonim ***** válasza:
37%
Neked kezelésre van szükséged. 26 évesnek mondod magad, a lelkivilágod meg 6 körüli. Szóval beteg vagy. annyira megalázni valakit, hogy levágja a haját nullás géppel.... Tombolt benned a bosszúvágy, de aztán jól megjártad. Szóval az egod hatalmas lehet. Te vagy a világközepe. Majd rájössz, egyre több megaláztatás kapcsán, hogy nem Hogy ezt elkerüld: orvos. És sürgősen.
2011. jan. 27. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:

)))))) 30-40 koözött vagy ,mások megértették a sztorit!

Nem én vágtam le a HAJÁT!!!! :)))

2011. jan. 27. 20:01
 16/19 anonim ***** válasza:
Nem te vágtad le csak vastagon benne voltál. Élvezted a megalázást. Leqrváztad mert otthagyott. Talán csak megjött az esze. Egy kis h.ülye p.öcs vagy. Öt évvel vagy fiatalabb nálam, én ennyi idős koromban érett, felnőtt ember voltam, te meg kis egoista, bosszúálló mitugrász.
2011. jan. 27. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 Morcika83 ***** válasza:

Tekintsd semmisnek, ez a legbátrabb dolog amire képes vagy az életben. És ha lenne némi eszed kiolvashattad volna a kérdésre a választ!

Leegyszerűsítve IQ bajnok:


Döntened kellet volna valamelyik mellett, a másiknak pedig egyenesen megmondani hogy ez van. Nem hagyni hogy megalázzák magukat.


Még egyszerűbben: fair-nek kellett volna lenned!!!!

2011. jan. 27. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 napietus ***** válasza:
a kérdező is megéri a pénzét, de ettől függetlenül mindkét csaj bolond.
2011. jan. 27. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:
az elején tudtak normális válaszokat adni...Kinga kiváncsi lennék ki mit ért el eddig az életben,ki az okosabb és ki a mitugrálsz?:) ...elképzelsz magad elé egy képet és elkezdesz irogatni egy láthatatlan valakinek,beleéled magad és érett valakinek érzed magad!....és azt hiszed,hogy amit elképzeltél az igaz.Gratulálok igazad van,okos ,ügyes vagy.Így kell élni,megfogadom a tanácsodat!Virtuális hölgyem!:))
2011. jan. 28. 01:01
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!