Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha otthagyom ÍGY, attól rossz ember leszek?
Segítsetek! Nem tudom, mit tegyek (21 éves lány).
Fél éve van barátom, első kapcsolat. Ő most volt 24.
Jól kijönnénk, életvitelünk, értékrendünk hasonló, szeretem. Mégis olyan az állapota, hogy már gondolok rá: ki kéne lépnem ebből. Nagyon sokszor rossz kedvű, és semmivel nem tudom felvidítani, akárhogy akarnék hatni rá.
Befejezte a sulit, de nem kapott a szakmájában állást (magyar tanár), viszont anyukája munkahelyén stabil, biztos munkája lett. Lehet előre jutni benne, nyugdíjas állás, jó fizetés, megbecsülik ott. De ő ebben szinte semmi jót sem tud látni... bántja, hogy hiába tanult X évig, és időnként az is, hogy a lány, aki az egyetemen végig a párja volt, otthagyta akkor 4 év után..., és távol kerültek tőle a barátai is.
Gondol az önygilkosságra, el is mondta időnként, és többször utalt rá...Könyörögtem, hogy menjünk valakihez a problémával, segítséget nem akar (1000-féle módon akartam meggyőzni, de nem megy...) Azt mondja, csomó rossz érzés van benne, nem lát értelmet az életben... hogy mások bezzeg sikeresebbek nála...
Én már nem tudom, mit tegyek... Ha olyanja van, nem is érdeklődik az én dolgaimról, vagy nem akar találkozni, mert "rossz kedvű". Rengeteg baját elmondja, de ha én valamit említek, sokszor csak hümmög egyet...
Olyanokat is mond, hogy "mentsem meg", mert már gondolt arra, hogy drogozni kezd... utána meg mondja, hogy "nem mondta ám komolyan, csak a fájdalmát fejezi ki így..."
És azt érzem, ha nekem bármi bajom lenne, ő nem tudna énmellettem állni...
Meg tudnám ezt a kapcsolatot valahogyan menteni? Mit tehetnék? Önzés tőlem többet várni tőle, ebben az állapotában? Szerintetek ha valaki most ilyen, ez elmúlna később véglegesen?
Segítsetek!!
Első kapcsolatom, nem tudom már mit csináljak...
Szeretem... de azt érzem, ez az egész inkább csak az ő bajairól szól kettőnk között, és nem rólam is, vagy "rólunk". Ugye egy normális kapcsolatban ez nem így működik?
Adjatok tanácsot...
Szia.
Nem,nem normális ez... sajnálom őt is,de téged mégjobban. Próbáltál a bajairól beszélgetni az édesanyjával?Lehet hogy ketten valamit ki tudnátok találni..
Az a baj hogy ha ő nem akar tenni saját magáért, és érted,a kapcsolatotokért,akkor nincs értelme együtt lennetek sem..ezt finoman közöld is vele...az a baj hogy 24 éves létére nem úgy gondolkodik ahogy azt kellene..
Hasonló cipőben jártam anno,17 évesen egy 27 éves sráccal, de én 2 hónap után rájöttem hogy ez nekem nem oké...ha ő nem akar segíteni,én meg márnem tudok mit tenni,akkor fölös energia,időpazarlás..szerintem.
20L
Szia! Köszi!
Szülőket nem tudom bevonni, nem ismerem még őket... Mindig a barátom jön hozzám, hozzájuk még nem hívott... azt mondja, nem szeret otthon lenni, és sokszor "menekül otthonról".
Valamint azt is mondja, haragszik a szüleire:S... mert ő egyszer már ott akarta hagyni az iskolát, de ők beszélték rá a folytatásra...
Rengeteg javslatom volt már: szakember az öngyilkos gondolatokra, és a rossz hangulatra (talán depressziós is kicsit) - lenne is rá pénze, de nem akarja.
Találkozzon velem gyakrabban, hogy ne legyen egyedül. Menjen el öccsével kicsit ide-oda (csak egy év van köztük) kimozdulni. Beszéljen többet a régi barátaival, ha máshogyan nem hát interneten...
Sokszor nem is reagál érdemben azokra a dolgokra, amiket mondok neki... :S
Hát ha ő egy barátnő mellett így él, viselkedik, érez, akkor nagy hülye.
Azt látom, hogy önző, és minden áron valahogy kicsikarja hogy vele foglalkozz. Ráadásul ha még mindig az exére gondol és emlegeti, az sem jó jel. Vagy még mindig szereti, vagy akkora nagy sérelem érte az akkori szakításnál, ami felett nem tud napirendre térni.
Ha nekem ilyen barátnőm lenne, szerintem a seggemet örömömben a járdához verném. Nekem meg az volt a problémám, hogy eddig ilyen érzéketlen félékkel sikerült csak összejönnöm, akik elvárták azt hogy a nap 24 órájában csak velük legyen foglalkozva, meg kényeztetve, én meg egy simogatást, érintést nem kaptam cserébe, illetve ha rossz napom vagy kedvem volt, akkor még ők duzzogtak, hogy nem foglalkozom velük. Szóval ez sajna megvan mindkét nemben, vagy elviseled ha szereted, vagy ha már olyannyira elviselhetetlen, hogy a szeretet sem győzi le, akkor jön a fájdalmas elbúcsúzás.
Köszi. Ex barátnője megcsalta négy év után... talán inkább olyan nagy sérelem volt, ami felett nem tud átsiklani...
Az a gondom, hogy én így egyáltalán nem vagyok boldog a barátom mellett. Szeretem, de mindig csak kínlódom...
Soha nem érzem, hogy tudna nekem igazán örülni, vagy bármiféle értéket jelentenék én neki... :S
Egy ismerősöm és a barátnője pont ebben a cipőben járnak. Már egy éve együtt vannak, és a fiú összeszakadt. Hatalmas törés volt/van benne, de a lány vele maradt, és segített neki. Nem happy end a vége, mert már nem boldog a kapcsolat, de a helyében én is ezt tettem volna. Ha szereted, próbáld rendbe hozni. Ne hozd fel neki, hogy doktor, vagy valamiféle segítség kell neki, ettől csak még jobban megijed. Légy mellette, találj ki programokat, néma sétálás kézenfogva, vagy egy egyszerű film. Ne vedd észre, hogy morog, törődj vele úgy, ahogy akkor, mikor még nem volt ilyen állapotban.
Nem mondom, hogy vissza tudjátok hozni az eredeti kapcsolatot, de segíthetsz rajta, és ha szereted, szerintem... ez a normális.
Ha más van, akit szerethetnél, akkor... Akkor dönts úgy, ahogy jónak látod. Én mindenképpen úgy érzem, hogy a fiú még rendbejöhet.
Ja, igen... az öngyilkosságos rész, meg a drogos. Szerintem csak kétségbeesett. Látja rajtad, hogy aggódsz miatta, és ha te aggódsz, és a környezete is, nem érzi magát biztonságban.
Ha úgy döntesz, hogy segítesz rajta, remélem én is segítettem neked, hogy mit tegyél.
Köszi.
Sajnos nem is volt "eredeti kapcsolat", mert ő már a legelejétől fogva ilyen. Az első pár randin még nem hozakodott elő a dolgaival, de utána már igen. Ilyen ez a kezdetektől:S. Csak én az elején még reménykedtem, hátha tudok majd neki segíteni, hátha majd jól tudok rá hatni, hátha majd örül nekem. De nem.
Hiába találok ki sokszor programokat, ha rájön a legrosszabb hangulata, nem is hajlandó velem találkozni, hiába kérem, hiába teperek.
Ha pedig együtt vagyunk, hiába stélgatunk,hiába ölelem...
neki ez nem érték...újra az egyetemi barátait akarja, állást a szakmájában, és az egyetemi szabad életet. De azt én nem tudom neki visszahozni.
Hiába mondom, vagy írom neki, hogy szeretem, vagy fontos nekem, semmi reakciója nincsen rá, mintha nem is hallotta volna.
Azt érzem, én ehhez kevés vagyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!