Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon hosszú kapcsolat (több, mint 5 év) ért véget kb. fél éve. Ha az illető nemcsak a barátnőm, hanem a lelki társam is volt. Hogyan lehet túllépni? Vélemény is érdekel.
A kapcsolat annyira megszakadt, hogy sem egymással, sőt, egymás barátaival sem tartjuk a kapcsolatot. Kerülöm az olyan helyeket, ahol felbukkanhat.
Neki már új barátja van. Még mindig hiányzik, bár már nem annyira égető érzés, mint az első 1 hónapban, de még most is őrjítő. Kicsit hülyén jött ki, mert szerintem ő már akkor lezárta magában ezt a kapcsolatot, mikor még jártunk, ezért a szakításunk után kb. 1 héttel a másik sráccal máris összejött. Nem tudom, mi a helyes magatartás ebben a helyzetben. Ha úgy gondolom, h. a lány tényleg a lelki társam volt, hogyan tudom túltenni magam ezen, és egy másik párkapcsolatot kezdeni, vagy egyáltalán randizni? Rossz így, mert nem vagyok önmagam, míg le nem zárom ezt.
Tudom,hogy nagyon rossz lehet!Velem is így volt,hogy a volt barátom már valószínűleg a szakítás előtt lezárta magában és másnap már vígan csókolózott azzal akire mindig féltékeny voltam,de ő biztosra állította,hogy nincs okom.
Akkor sokáig én sem tudtam önmagam lenni,igazából a helyemet sem találtam.Mindenhol rosszul éreztem magam csak vele akartam lenni,mert vele éreztem jól magam.
Elkezdtem új társaságokba járni,próbálni ismerkedni.Már változtam azóta és lett is barátom olyan akit mindig is elképzeltem.
Nekem még mindig hasogat ez a régi kapcsolat,mert még három hónapig egy osztályterembe kell lennem vele és az új barátnőjével.
Azt tudom tanácsolni,ami közhely,de talán igaz..az idő mindent megold.Szerintem találsz majd magadnak lelkitársat:)De,ha nem tudod lezárni (mint pl.egyelőre én sem) akkor így vagy úgy szenvedsz.Ha esetleg van jó barátod,próbáld vele megbeszélni,vagy pszichológus.
De nekem is írhatsz.
Fel a fejjel!bocsi a regényért
Szia!
Nálam is pont ez van!!!
Több mint 5 évet voltam egy lánnyal mindenben tökéletes volt!Mi már több mint 1,5 éve szakítottunk,és azóta is mindennap gondolok rá! :( Szakításunk óta volt 5 kapcsolatom,de mindig szakítottam,mert nem lettem szerelmes.....:(Lehet addig nem is fogok az lenni,mig teljesen túl nem teszem magam rajta..
Én is fél éve szakíottam a barátommal. 4 évig tartott a kapcsolatunk. Azóta félembernek érzem magam. Elveszítettem a lelki társam, azt az embert aki az életet jelentette számomra. Mindennap eszembe jutnak a közös emlékek, a szép pillanatok, amikből tényleg volt bőven.Új kapcsolatba kezdtem azóta. Ez sokat segít, de ennek ellenére így is iszonyatosan fáj. Reméltem, hogy az idő segít, de valahogy most még rosszabb, mint az első hónapokban volt. Biztos, hogy évekbe fog telni, míg elmúlnak az érzések.
Az én barátomnak sem fáj a szakítás, úgy mint a te barátnődnek. Erre csak azt tudom mondani, hogy ne zavarjon, az hogy ő nem szenved. Örülj neki. Hidd el, neked is sokkal nehezebb lenne, ha tudnád, hogy az a személy, akit szeretsz, rosszul érzi magát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!