Miért veszekszünk? És miért így?

Már nem tudom, mit tehetnék. Párommal közel 2 éve vagyunk együtt (ő 34/f, én 26/l - tehát nem vagyunk gyerekek), kisebb-nagyobb megszakításokkal. Voltunk külön, de visszataláltunk egymáshoz, és a legújabb "felvonásban" (kb. 3 hónapja kezdtük újra), minden teljesen rendben volt. Sokkal inkább, mint előtte bármikor. Kezdett igazi kapcsolatnak kinézni. Képesek voltunk úrrá lenni a konfliktusainkon, ami előtte nem igazán volt jellemző (ezért is mentünk szét). Mondta is, hogy ne féljek, konfliktusok mindig is lesznek (ez világos), de olyanok, mint előtte, már sosem lesznek, mert már tényleg, igazán fontos vagyok neki, ezt a külön töltött idő alatt ő is átértékelte, különben is úgy érzi, sokat változtam ezalatt, és ezért neki is nagyon fontos, hogy mindent minél hamarabb megoldjunk, és ha lehet, békésen. Magyarul elkezdett, elkezdtünk igazán hinni magunkban, a kapcsolatunkban. Hozzá is költöztem. Ez működött is. Tegnap estig. Akkor "dezsavű", egy elharapózott konfliktus miatt, aminek az okára már nem is emlékszem, mert kb. annyi jelentősége volt. Tehetetlennek érzem magam, és tehetségtelennek, úgy érzem, képtelen vagyok megtartani hosszú távon, de nem tudom, mit rontok el.

Tudom azt is, hogy egyszerűbb lenne lelépni, "ami nem megy, nem szabad erőltetni" felszólítással, de nagyon rosszul viseltem a különlétet, nagyon hálás voltam, hogy újrakezdtünk, és kaptunk még egy esélyt. Szeretem, de úgy érzem, bármit teszek, kevés, hogy normálisan meglegyünk, illetve, hogy néhanapján ne keveredjünk egymással olyan konfliktusba, amitől maga a kapcsolat megtorpan. Vagy valamit nem teszek meg, de hogy mit, nem tudom.

Ami miatt ezeket a konfliktusokat nagyon nehezen viselem: párom nagyon hamar, nagyon nagy haragra tud lobbanni, ami jó sokáig eltart nála (napokig). És haragos perceiben olyan dolgokat vág a fejemhez, amik nagyon fájnak. Napokkal később, ha lenyugodott, persze mindig elnézést kér, és bántja, hogy így beszélt velem, de ez akkor engem, abban a pillanatban nem igazán vigasztal. Én már rég lecsitultam (nem vagyok egy haragtartó típus), és közelednék, hogy beszéljük meg, találjunk ki valamit, hogy ezeket a helyzeteket megelőzzük, kiküszöbölhessük, de ilyenkor még napokig elutasító, én meg csak őrlődöm.

Csak nem akarom még egyszer elrontani.

Bocsássatok meg, hogy ennyire hosszúra nyújtottam, igazából azt sem tudom, milyen választ várok. Ha esetleg van valaki, akivel privát tudnék bővebben elbeszélgetni a szituról, talán az is segíthetne.