Hogyan toleráljam, hogy a barátom nem mindig akar látni?

ha ő azt mondja, hogy kell neki szabadság, akkor kell neki szabadság

gondolod, hogy hazudik, vagy mi?

ettől még szeret, nyugodj meg

és így nem unjátok meg egymást (te se őt)

Ha mindketten biztosan vagytok magatokban és az egymás iránti érzésekben, akkor az elfoglalt életvitel nem állhat közétek.

Saját életemből néhány példa: jómagam 35 éves nős férfi vagyok, de emlékszem még a korábbi kapcsolataimra és az akkori érzelmi hullámokra. A legelső komoly együttjárós kapcsolatom egy nálam idősebb lánnyal volt. Ő kifejezetten erőszakos lett egy idő után. Hiába voltam tényleg hűséges és teljesen normális életvitelű, ő állandóan hívogatott telefonon, nap nem múlhatott el anélkül, hogy találkoztunk volna. Szerettem is, de épp akkor jártam ki a nappali iskoláimat, kezdtem dolgozni, több munkahelyváltás, esti iskola stb. Szülőkkel éltem, néha otthon is volt dolgom stb stb. Ő pedig szinte terrorizált: állandóan azzal jött, hogy döntsem el, ki a fontosabb, ha nem értem rá féltékenykedett, ha azt mondtam neki, hogy kezd elegem lenni, akkor öngyilkossággal zsarolt stb stb. Egy 19-20 éves fiúnak pedig nagyon nem erre volt szüksége. Hiába volt ő az egyetlen nő akkor az életemben, az állandó telhetetlensége és erőszakossága ölte meg a kapcsolatunkat. Utána jó darabig nem is volt barátnőm, mert féltem, hogy minden nőt csak a BIRTOKLÁS érdekel. A következő kapcsolatomban pedig előre kikötöttem, hogy no erőszak, kéretik megbízni, de a szabadságomat nem korlátozni. Ezt a lány betartotta (egy darabig) és addig kapott is egy hűséges, figyelmes, változatos programokat szervező társat. Amikor őt is elérte a HÜLYESÉG, akkor rövidesen a lapát is.

Hidd el, ha a fiúval nem érezteted azt, hogy birtokolni akarod, akkor hosszú időt jósolok nektek, ellenkező esetben: csúfos véget. Sok szerencsét és sok boldogságot!