Kedves Hölgyek! Miért jó megalázni azt az embert, aki szeret Titeket?

Vegyétek azt, hogy van egy ember, aki szeret Titeket. Sosem ártott, sosem tudna ártani Nektek.

Ti, fogjátok magatokat, nagyobbnál nagyobb bajba sodorjátok, szidjátok, alázzátok, bántjátok, és megalázzátok.

Az udvarló/barát csak pislog, mint a zárlatos neonlámpa, és nem érti, nem bírja felfogni, hogy mégis mi van, mi történik, és nem vág vissza – mert miért is vágna vissza, hiszen szeret Titeket.

Ti, egyre durvábban romboljátok az önbizalmát, énképét, ok nélkül, és ezen néha nevetgéltek is.

Ebben mi a jó? Mi mozgat Titeket ilyenkor? Mi vesz rá egy embert, hogy azt bántsa, akit szeret (úgy, hogy olyan lelki sebeket okoz neki, amit kiheverni nem biztos, hogy képes), és aki Vele szemben szinte totálisan védtelen és kiszolgáltatott?

Tudjátok a gyenge pontját, és ott támadjátok?

Ennél kegyetlenebb, azt hiszem, nincs.