Ki szokott köszönni másnak, akit látásból ismer?

Általában én szoktam kezdeményezni a köszönést azoknál, akiket csak látásból ismerek. De van, hogy a másik kezdeményez. Engem annyira zavar, mikor már ötvenedjére látom ugyanazt az embert minden áldott nap és elmegyek mellette, mintha nem is ismerném. Igaz, személyesen nem is, de látom minden nap, ennyi elég is, hogy zavarjon a dolog. Mindig egymásra nézünk, és utána tovább...hát akkor inkább köszönök neki.

viszont van egy srác, aki soha nem köszön, pedig már vagy két éve együtt állunk a buszmegállóban..múltkor mellém is ült, egy városban is lakunk,és mégsem képes köszönni. Ez engem nagyon zavar, és szerintem, ha legközelebb látom, rá is köszönök egy nagyot.

Én rühellem mert csak a felfelé kacsingató, szamárlétramászó elsősök meg néhány másodikos szokott ilyet csinálni, és nyilván nem azért mert "hisz egy iskolába járunk" mert ennyi erővel napi ezer másik embernek köszönhetnék. Ja meg akik bepróbálkoznának de nem tudják hogy vajon hogy reagálnak, ezért letesztelik egy köszönéssel. Azonnal megútálom őket és ezen már nem lehet változtatni. A harmadik fajta meg az aki az iskolába levegőnek néz, de ha iskolán kívül szembe jövünk egymással akkor "hello mi?"

Szóval én ellene vagyok. Csak akkor köszönjenek ha már bemutatkoztunk.