Hogy hozhatnám rendbe? Ha még lehet.

ha a párod akkor csináld a következőt, de előtte hadd meséljek el egy kis történetet:

Egyszer régen elutaztam Franciaországba 1 évre, ugyanolyan helyzetben voltam, mint most te.

Az első héten hatalmas sétákat tettem a városban, fagyottra áztattam az arcomat, ólomnehézre az esőkabátomat, cuppogósra a cipőmet, és úgy tértem haza boldogan. A második hétre meguntam ezt, s már napok óta ki sem mozdultam a házból, csak ültem az íróasztalom mögött, s a nagy franciaablakon keresztül a szürke eget bámultam. A bekockázott üvegre finom koppanással csapódtak az esőcseppek, aztán kis erecskékbe rendeződtek, s gyönyörű lugasom őszi maradványai, az ablakra tapadt indák, megbarnult szőlőlevelek között utat keresve csordogáltak lefelé az üvegen. Egyik cigarettát a másik után szívtam, miközben az eső boldogan szomorító, ütemes kopogását hallgattam. "Vajon hol van ő, s mit csinálhat ilyen cudar időben?" - gondoltam. Így esteledett rám minden nap, s aznap is, amikor éjjel tizenegykor valami zajt hallottam. Felriadtam az eső kopogásától és nikotintól révült állapotomból, s hirtelen nem is tudtam, hogy álmodtam-e, vagy valóban hallottam valamit. Talán a mosókonyha felől jöhetett, egy csattanás a kövön, mintha valaki felborított volna egy bádogvödröt. Felálltam íróasztalom mellől, hogy kimenjek megnézni, mi okozhatta a zajt, de egy pillanatra megszédültem. "Túl sokat cigarettázom." - konstatáltam. A sötét előszobákon át eljutottam a mosókonyháig. Beléptem, s megcsapta orromat az esőnek, a földnek és az éjszakának valami keverék illata. Felkattintottam a villanyt, s azonnal megláttam, hogy mi okozta a zajt. Fenn, a plafon alatt, a kis szellőzőablakot csapkodta a szél, s bevert az eső a kövezetre. "A bejárónő nyitva felejtette." - gondoltam. Felálltam egy székre, arcomba hideg esőcseppek csapódtak, s lábujjhegyre állva bereteszeltem az ablakot. Kifelé tartván a mosókonyhából még egyszer körbepillantottam. Kicsit oldalt valóban volt ott egy vödör, de az állt, nem volt felborítva. Megnyugodtam hát, és visszatapogatóztam a szobámba. Amikor beléptem, újra megéreztem azt az illatot. Ettől valami megmagyarázhatatlan félelem fogott el. Odatámolyogtam az íróasztalomhoz, s közben olyan érzésem támadt, mintha lenne valaki a szobában. "Soha többé nem dohányzom." - gondoltam, majd hirtelen megfordulva, az ijedségtől felsikoltottam. A térdem megroggyant, s levegő után kapkodva íróasztalom szélébe kapaszkodtam. Az ajtó mögött, a falnak lapulva egy toprongyos alak állt, s hatalmas pisztolyt szegezett rám. Szúrós tekintetével egyenesen a szemembe nézett, s valósággal odaszögezett a padlóhoz, pedig félelmemben mozdulni sem bírtam. Haja, amely alól az átható tekintet elővillant, csapzottan a homlokába lógott. Torzonborz szakálla, bajsza eltakarta komor, sáros arcát. Sötétzöld ruhája csurom víz volt, szakadt és nyakig sáros; a nedves föld szaga áradt belőle. Szöges bakancsa alatt megnyikordult a hajópadló, az alak, kinyújtott kezében a mordállyal, egy lépést tett felém. A félelem újabb hulláma tört rám, vizelési kényszert éreztem, a gyomromat mintha egy jeges kéz markolta volna. "Valamit tennem kell." - villant át agyamon, "Hozzávághatnám a tintatartót." - gondoltam, s nem tudtam máshová nézni, csak a szemébe. És ekkor, valahonnan a lelkem mélyéből, feltört egy érzés, hogy nincs miért félnem. És a szempár, melybe meredten bámultam, hirtelen ismerőssé vált, megérintette a szívemet, s melegség járta át a lelkemet. Felismertem a torzonborz álarc mögött a jól ismert arcot, olyan volt, mintha csak önmagamat látnám. Egyszer azt mondja neki az édesanyja: "Gyere csak, kislányom! Itt ez a kalács és egy üveg bor, vidd el a nagymamának. Beteg is, gyenge is, jól fog esni neki ez a néhány falat. Indulj el jó korán, még mielőtt beáll a hőség. Ha kimész az utcára, viselkedj rendesen, ne térj le az útról, mert eleshetsz, és eltörheted az üveget, és akkor a nagymamának semmi sem marad. És ha belépsz a szobába, ne felejts el köszönni neki, és ne kukkants be előbb minden sarokba!" "Minden úgy lesz, ahogy mondod", felelte Piroska az édesanyjának, és megölelte búcsúzóul. A nagymama azonban benn lakott az erdőben, félórányi járásra a falutól, ahol Piroska lakott. Nos hát, amint a kislány az erdő sűrűjébe ért, találkozott a farkassal. Mivel azonban nem tudta, hogy milyen gonosz állattal van dolga, nem félt tőle. "Jó napot, Piroska", köszönt rá a farkas. - "Neked is, kedves farkas." - "Hová igyekszel ilyen korán, kedves Piroska?" - "A nagymamámhoz." - "Aztán mit viszel a kötényedben?" "Kalácsot és bort. Tegnap sütötte édesanyám; a nagymamám beteg is, gyenge is, jót fog tenni neki az étel-ital, egy kicsit erőre kap majd tőle." -"Piroska, hol lakik a nagymamád?" - "Körülbelül még egy negyedórányi járásra innen, benn az erdő sűrűjében, a három nagy tölgyfa alatt áll a háza. Mogyorósövény veszi körül, biztosan ismered te is", magyarázta gyanútlanul Piroska. A farkas azt gondolta magában: "Ez a zsenge fiatal lányka finom falat, sokkal jobban ízlik majd, mint az öregasszony. Furfangosan kell hozzálátni, hogy mind a kettőt meg tudjam kaparintani." Egy darabig szótlanul poroszkált hát Piroska mellett, majd így szólt: "Piroska, észre sem veszed, mennyi szép virág virít körülöttünk? Miért nem nézel szét egy kicsit? Azt hiszem, nem is hallod, milyen szépen dalolnak a madarak! Úgy mész itt mellettem, mintha az iskolába mennél, pedig hát milyen vidám az élet idekint az erdőben!" Piroska felpillantott, és amikor meglátta, hogyan táncolnak a napsugarak a fák között, és mennyi virág tarkállik a fák tövében, azt gondolta magában: "Ha viszek a nagymamának egy csokor virágot, még örömet is okozok neki; még úgyis korán van, tehát időben oda fogok érni". Így azután letért az ösvényről, bement a fák közé, és virágot szedett. És amikor letépett egyet, úgy gondolta, hogy még beljebb az erdőben még sokkal szebbeket lát. Leszakította hát azokat is, de közben egyre messzebb tért le az úttól az erdő mélyébe. Hanem a farkas közben egyenesen a nagymama háza felé igyekezett, és kopogtatott az ajtón. "Ki az", kérdezte a nagymama az ágyból. - "Én vagyok az, Piroska", válaszolta a farkas, "kalácsot hoztam, meg egy üveg bort, nyisd ki az ajtót!" - "Csak nyomd meg a kilincset", kiáltotta a nagymama, "túl gyenge vagyok ahhoz, hogy felkeljek." A farkas megnyomta a kilincset, kinyílt az ajtó, és ő anélkül, hogy egy szót szólt volna, egyenesen odalépett az ágyhoz, és bekapta a nagymamát. Ezután felvette a ruháit, fejére tette a főkötőjét, befeküdt a helyére az ágyba, és behúzta az ágyfüggönyt. Piroska meg azalatt a virágszedéssel volt elfoglalva. Csak amikor már olyan nagy volt a csokor, hogy tartani is alig tudta, akkor jutott megint eszébe a nagymama, nosza sietett is hozzá. Nagyon elcsodálkozott, hogy az ajtót tárva-nyitva találta, és amikor belépett a szobába, olyan furcsán érezte magát, hogy azt gondolta: "Érdekes, hogy milyen szorongás vett erőt rajtam ma, pedig máskor olyan szívesen jövök a nagymamához!" Mindenesetre szép hangosan így köszönt: "Jó reggelt, nagymama!" Válasz azonban nem érkezett. Akkor odament az ágyhoz, és széthúzta a függönyt: ott feküdt a nagymama, a főkötője mélyen a szemére volt húzva, és olyan furcsa volt.

- "Jaj, nagymama, milyen nagy a füled!" - "Hogy jobban halljam, amit beszélsz!" - "Jaj, nagy-mama, milyen nagy a szemed!"

- "Hogy jobban lássalak!" - "Jaj, nagymama, milyen nagy a kezed!" - "Hogy jobban megfoghassalak!" - "Jaj, nagymama, de szörnyű nagy szájad van!" - "Hogy jobban bekaphassalak!"

- Alighogy ezt kiáltotta, a farkas kiugrott az ágyból, és bekapta szegény Piroskát.

Amint a farkas étvágyát csillapította, visszabújt az ágyba, és mély álomba merült. Úgy horkolt, hogy csak úgy rezegtek tőle a ház ablakai. A vadász éppen arra járt, és azt gondolta magában: "Ejnye, de hangosan horkol ez az öregasszony. Csak nincs valami baja? Már csak megnézem!" Bemegy a szobába, és amikor az ágyhoz lép, hát látja, hogy ott fekszik a farkas.

"Megvagy, vén gonosztevő! Mennyit kerestelek! No most el nem menekülsz!" Már éppen emelte a puskáját, hogy lőjön, amikor eszébe jutott valami: hátha ez a gonosz fenevad felfalta a nagymamát, és talán még meg lehetne menteni. Nem lőtt hát, hanem elővett egy ollót, és nekilátott felvágni az alvó farkas hasát. Alig vágott bele, máris megpillantotta a piros sapkát, majd nemsokára magát Piroskát is. Ki is ugrott a kislány, és így kiáltott:

"Jaj, de féltem! Olyan sötét volt a farkas gyomrában!" Utána előkerült a szegény nagymama is, még élt, de már alig szuszogott. Piroska gyorsan nagy köveket hozott, megtömték velük a farkas hasát. Amikor felébredt az ordas, el akart menekülni, de a kövek olyan nehezek voltak, hogy lehúzták a földre, lerogyott, és elpusztult. Mind a hárman elégedettek voltak: a vadász lenyúzta a farkas bundáját, és hazavitte; a nagymama megette a kalácsot, megitta a bort, amit Piroska hozott neki, és meg is gyógyult tőle; Piroska pedig megfogadta magában: "Soha többé nem térek le az útról, és nem szaladgálok be az erdőbe, ha egyszer édesanyám megtiltotta."

Nem tetszik? :(

Olvasd el mégegyszer..