Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit mond el ez egy nőröl?

Figyelt kérdés

Nem tudom jó kategóriába írok-e, de szerintem ide tartozik a kérdésem. Kérem, hogy csak az válaszoljon, aki elég komolyan, felnőtt fejjel tud gondolkodni a párkapcsolatokról, nem bántani akarom a 14-18 közöttieke, ők is írjanak ha akarnak, de úgy érzem, ez elég komoly kérdés, én leagálábbis annak szánom. Komoly válaszokat is várok!

Huszonéves vagyok (25), komoly kapcsolatokat kersek. Egy ideje ismerkedem egy lánnyal, és nagyon tetszik. Sok beszélgetés volt köztünk, szimpatikusak vagyunk egymásnak.

Ahogy írtam komolyat keresek, hosszú távra, esetleg nagyon hoszú távra, de nem feltétlenül.

Felmerült egy kérdés, gyermekvállalással kapcsolatban. Beszélgettünk, és szóba került az, hogy ki hogy áll a gyermekekhez. Ő még nem akar mostanában gyereket (22 éves meg is értem), inkább picit még a karrierje érdekli, de komoly kapcsolatra és igazi érzelmekre vágyik.

A magam részéről gyerek ügyben én sem kapkodom, még magamat kell fejlesztenem, és építenem a jövőmet, nem férne bele egy gyerek még.

A kérdéses téma az volt, hogy mit gondolunk a fogyatékos gyermekekről, és azokról akik fogyatékos gyermeket szülnek, és vállalnak, nevelenek fel stb.

Én azt mondtam, nem ítélem el azt sem aki vállalja és azt sem aki nem. Azt most tisztán érzem, hogy ha rajtam múlna egy gyermek élete, én nem nagyon akarnám a halálát, nem akarnék rábólintani egy abortuszra, főleg nem a terhesség késői szakaszában. Az intézetbe adás miatt is gyötörne a bűntudat.

A lány véleménye sokkal határozottabb volt. Teljesen ellenük van, azt mondta, hogy ő semmiképpen nem vállalá, elvetetné, meg sem szülné! Eszébe se jutna!

Elítéli azokat akik vállaják, mert úgy érzi felelőtlenség, és teher az ilyen gyermek a társadalomnak! Irritálja egy ilyen gyermek közelsége is, és nem tud velük mit kezdeni, taszítják őt!


Az lenne a kérdésem, hogy milyen ember az ilyen? Nekem rosszul esett ez a negatív vélemény, nem mondom, hogy én vállalnék egy ilyen gyermeket, vagyis nem tudom megmondani mit tennék ha olyan helyzetbe kerülnék, de engem nem taszítanka és nem irrítálnak az ilyen emberek, és nem nézem le azokat a szülőket, és anyákat, akik vállalják a több fáratságot és odafigyelést, vállalják fogyatékos gyermeküket! Én valahol tisztelem is őket ezért!


Mi a véleményetek erről a lányról? Én vagyok túl érzékeny, és nem kellene hogy ezt a dolgot ajadályként tekintsem kettőnk között? Vagy eleve halálra van ítélve a kapcsolatunk? Vagy már akkor ott kellett volna hagynom, mikor elmondta a véleményét?

Szerintetek jó vagy rossz ember az ilyen? Egyáltalán mi a vélemyénetek a témáról?


Kérem, hogy ÉRTELMES VÁLASZOK szülessenek, és hogy ÍRJATOK NEMET ÉS KORT IS!!


Köszönöm az értékes válaszokat előre is!


2010. nov. 24. 18:04
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%

Szia. Én most jelen helyzetben aztmondom, hogy én sem tudnék felnevelni egy ilyen gyereket. De ha olyan helyzetbe kerülnék, biztosan nem dobnám el magamtól. Hála a tudománynak már nagyon jól ki lehet szűrni ezeket a dolgokat.

De persze ez több dologtól is függ amúgy, hogy bevállalja egy ember vagy sem. Például az anyagi helyzet, mert szerintem nem kevés pénz egy szellemileg sérült embert felnevelni, kell hozzá fogadni valakit, vagy az egyik félnek feladni a munkáját, életét hogy vele foglalkozzon.

Szerintem emiatt nem kéne elhagynod a lányt, egy ilyen gondolattól mindenki megijed, de abban a helyzetben 50szer meggondolná mi legyen.

Ne haragudj, ha kicsit összevissza lett. 21/L

2010. nov. 24. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Egyik ismerősöm volt ilyen helyzetben.


Közölték vele, hogy a gyermek aki a hasába van egészségtelen lesz, és háát súlyos problémákkal fog megszületni ha egyáltalán élve születik majd meg. Azaz léehet fogyatékos lesz lehet h a szíve lesz gyenge és lehet h csak pár évig fog élni.


A csaj amikor még nem volt terhes állandóan azt hajtogatta, hogy egészségtelen gyermeket nem fog szülni el fogja akkor vetetni de rengeteget filozofált ezen és végül megszülte. Mikor terhes lett nem bírta elvetetni mert h az is egy élet és rosszúl döntött. A gyermek 2 műtéten is átesett már de az hogy életben maradjon és növekedjne kicsi rá az esély. Szóval ha meg is marad nem fog sokáig élni vagy egész életét gépeken tölti....sok értelme volt mi????


Az anya helytelen döntésére a válasz az , hogy amikor már tudta h azaz övé és benne van és az egy élet akkor azt nem öli meg!!!!


ezt nagyon sok nő elb@ssza így sajnos.


Én biztos nem vállalnám fel és akármibe is kerülne de a barátnőmet tuti arra unszolnám hogy elvetesse a babát.


Az a gyerek ha mondjuk fogyatékos lesz akkor, egész életében gondozásra kerül, 24 órás felügyeletre sosem lesz teljes élete, nem lesznek barátai, semmit nem fog tudni kezdeni az életben, pocsék marhasz@r élete lesz márha felfogja hogy mi zajlik körülötte.


Azaz az anya lehet h nem akarja megölni úgymond azt az életet a pocakjában, de annak aki a pocakjában van annak tönkreteszi az egész életét, és szenvedni fog egész életében....

2010. nov. 24. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
62%

Én sem vállalnám,én is visszataszítónak tartom őket ugyanis gondolj bele,hogy pelenkázni kell akár 20 éves koráig is semmit sem tud egyedűl megcsinálni.Egy fogyatékos gyerekhez 24 órás felügyelet kell.Nem gondolom,hogy Magyarországon meg lehet azt engedni,hogy egy családból csak a férfi/nő dolgozzon a másik pedig egész nap a gyerekkel legyen. Mondjuk 9 hónapig a hasában van majd megszüli és eldobná mert fogyatékos igen és lehet,hogy utánna már nem merne gyereket szülni hátha azis az lenne. Nem tudom te,hogy látod ezt de ha belegondolsz elég sok gonddal jár egy ilyen gyerek. Igaz,hogy a te gyereked lehet,hogy szeretnéd is meg minden de egy ekkora "súlyt" csak úgy a nyakadba ejtenének.Szinte nem mehetnél el sehovásem nélküle az ilyen gyerekek tudják kik a szüleik tehát rábízod egy dadára bébiszittere ő rosszul érezné magát és egyfolytába csak nyügösködne,hogy a szüleit akarja.

Én ezt így látom.(Tudom h 14-18 év közöttiek véleményét nem kérted,ha zavar bocs h leírtam.)

14/L

2010. nov. 24. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
2. vok lemaradt 27/f
2010. nov. 24. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:

én sem vállalnék egy fogyatékos gyereket de általában próbálom elfojtani magamban mert mindig odajutok hogy pont ezért lesz nekem olyan

és mi lesz ha már nincsenek szülők...

a rokonokra marad na olyan családba se házasodnék be

egy kicsit konzervatív vagyok ilyen témában

nekem család: apa, anya, gyerekek

és nem apa gyerekei, anya gyerekei + a közös gyerek

a gyerekben pont az a lényeg hogy átad neki a tudásod az élettapasztalatod stb. és gyönyörködj benne vagy próbáld terelgetni ha a nagyon makacs

nekem teher lenne és nem szeretném ha beteg lenne

2010. nov. 24. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat, a téma még nyitott, lehet véleményt nyílvánítani, a fiatalabbak véleménye is érdekel, mindaddig, amíg annyira komolyan és felnőttesen tudnak írni mint az második válaszoló aki 14 éves mégis olyan komolysággal ír a témáról mint egy huszonéves vagy idősebb. Köszönöm neki is a komoly válaszát, és jó hogy vannak még komoly tizenévesek, nem csak komolytalanok.

A többi válaszolónak is köszönöm a türelmét!


Várom a további válaszokat és köszönöm az eddigieket!

2010. nov. 24. 18:37
 7/14 anonim válasza:

hát ugye kezdjük ott, h senki sem akar fogyatékos, sérült, beteg gyereket. egyszerűen szimpla pszichológia at egész, mindenki úgy gondolja, h nem... nekem nem születhet sérült gyerekem, és ha mégis megtörténik az az én hibám, én csináltam valami rosszat, ezt gondoljuk mi emberek. és mindig a saját hibáinkat a legnehezebb feldolgozni, elfogadni...ez így van és kész.

és bizony emberi gyarlóság, h undorodunk attól, ami nem "normális", "más" mint mi. minden embert taszít ez a dolog, de valaki magtanulja tolerálni, valaki rákényszerül és vannak olyan emberek is, egészségügyben, akik szeretnék jobbá tenni ezeknek az embereknek az életét.

de azt se felejtsük el, h amikor megfogan egy élet, és az anya érzi ezt...akkor mindnenféle hormonok működésbe lépnek, és pl van egy oxitocin nevű hormon, ami sok más egyéb mellet az érzelmi kötődésért is felelős. és igen...gyakorlatilag nem lehet jól dönteni, de ebben a helyzetben az ember már nagyon a sajátjának érzi a magzatot és nem tud róla lemondani... én sem tudnék.

hallottam egy történetet: egy házaspárnak azt mondták, a 3. hónapba, h 50% h a gyerekük fogyatékos lesz. ők vállalták ezt a terhet, az orvosok azt tanácsolták, h vetessék el. de mivel a házaspár egy lelkész házaspár volt, azért nem vetették el. a 9. hónapban megszületett a babájuk, és teljesen egészséges lett. mindenki döntse el magában, h h lehetett ez...

én nem ítélem el azokat az embereket, akik azt mondják, h nem vállalnák a beteg gyereküket...mert amig nincsenek ebben a helyzetben, adig nem mérvadó a véleményük.

szerintem becsüld meg ezt a lányt, h ilyen őszinte, én sem értek vele egyet, de ez még nem ok arra, h megszakítsd vele a kapcsolatot..

20/L

2010. nov. 24. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:

Nézd. Ritka az, maikor eleve fogyatékosnak fejlődik egy gyerek (Dawn-kór, elmebeteg, autista). Leginkább születési rendellenesség játszik közre (ebben is az oxigénhiány, amiben a legjobb esetben (10/10) is sérül az agy bizonyos funkciói.


A barátnőd nem rossz ember, csak fél. Fél ezektől az emberektől, fél ettől az állapottól, betegségtől. Erre tűzbe teszem a karomat is, holott nem is ismerlek benneteket. 26F

2010. nov. 24. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:

Hát szerintem sem lehet könnyű egy ilyen gyereket felnevelni, meg figyelni rá állandóan. De nem "egészséges" gyerek nem születik mindennap, és ha van rá mód, még az elején elvetetném a gyereket..

14/F

2010. nov. 24. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

Szia!


Jelen pillanat én is azt mondom, hogy nem mernék felnevelni egy sértült gyereket. Nem azért mert visszataszítónak tartom hanem mert egyszerűen félnék, hogy nem lennék elég jó anya és bár egy egészséges gyerekhez is két teljes ember kell/kéne akkor mekkora energia, gondoskodás kell majd egy sérült gyerekhez!? Ráadásul a kapcsolat is rámehet és egyedül felnevelni duplán necces a helyzet:(


Azt kérdezted mi a véleményünk a lányról. Ez ne jelentsen akadályt!:)) Ez alapján nem lehet megítélni fehéren-feketén hogy jó vagy rossz ember-e. Lehet, hogy csak rosszul fejezte ki magát és talán azt értette a "visszataszító" alatt amit én is írtam.


Ha ezt leszámítva minden klappol akkor vágjatok bele!:) Ez ne legyen akadály:)


L/19

2010. nov. 24. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!