Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Min kellene változtatnom?

Figyelt kérdés

19 éves lány vagyok és legutoljára általános iskolában volt kapcsolatom, ha azt annak lehetett nevezni.Gimi első évében beleszerettem egy akkor ballagó fiúba, de reménytelen szerelem volt, barátnője volt.Szerelmet is vallottam, most már tudom, hogy egy nagyon naiv megnyilvánulás volt tőlem.Aztán elballagott én pedig még nagyon sokáig nem tudtam elfelejteni.Kb 2 évig.Mások szerint nagyon szép vagyok.Tisztában vagyok vele h nem vagyok egy rossz csajszi, viszont nehezen nyílok meg az embereknek.Azóta csak fellángolásaim voltak, de akivel el tudtam volna képzelni, annak én nem feleltem meg vagy barátnője volt.Aki pedig velem szeretett volna lenni, attól én fordultam el.Sajnos csak akkor tudok egy fiúhoz közeledni, ha nincs szikra, azaz csak barátként tekintek rá, ezt ők viszont sajnos félreértik.A közvetlenségemet.Az utcán folyton megnéznek , a buszon is, én tudok róla még is tüntetően másfele nézek még akkor is , ha tetszik az illető.Vmiért gátol bennem vmi, hogy kimutassam az érzéseimet annak aki tetszik.Úgy érzem túlságosan is válogatós vagyok, pedig ezen szeretnék változtatni.Valójában én képtelen vagyok kapcsolatban élni bárkivel is, túlságosan hozzászoktam az egyedülléthez, jól érzem így magam, vagyis megtanultam jól érezni magam.Tele vagyok rossz tulajdonságokkal, egyetlen erényem a kreativitás talán.Túl hülye vagyok, olyan művész alkat...

Lényeg a lényeg, hogy mindezek ellenére én magányos vagyok és szeretnék vkit akit tudok szeretni és aki szeret engem.Még ha képtelen vagyok ezt elképzelni is...


2010. nov. 17. 20:25
1 2 3 4 5
 41/44 anonim ***** válasza:
49%
Balmazújvárosi vagy?
2010. nov. 17. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/44 anonim ***** válasza:

Nem baj a kettősség, ettől az összetettségtől még érdekesebb és izgalmasabb a jellemed:) Örülj annak, hogy ilyen vagy! Visszafojtod az érzéseidet a szimpatikus srácokkal szemben... talán nem mered a nőiesebb énedet felvállalni. Velem így volt 19 éves koromig. Az áttörést életem szerelme jelentette, aki mellett teljesen önmagam lehettem/lehetek amellett, hogy éreztem magamban a bizonyos bizsergést iránta. Teljesen spontán módon csöppent az életembe, épp amikor már kezdtem lemondani arról, hogy törjem magam ezekkel a vágyakkal.

Nem baj, ha nem mutatod ki valaki iránt a vonzalmadat... legalábbis ez még mindig ezerszer jobb, mintha minden hím neműre rámásznál, aki szembe jön veled:) Ilyen vagy, ennyi az egész. Ez is meghatároz téged úgy, mint a kedvenc kajád, zenéd, filmed, műv.törid:)

2010. nov. 18. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/44 A kérdező kommentje:
Nem vagyok balmazújvárosi.És az utána lévőnek köszönöm a véleményét:)
2010. nov. 18. 18:13
 44/44 anonim ***** válasza:
100%
Sokkal jobb lenne, ha inkább arra koncentrálnál, hogy neked mennyire felel meg az a pasi. hogy érdekesnek találod-e amit mond, vagy amit látsz belőle, és csak hagyod hogy megmutassa magát. ha inkább erre gondolsz akkor amikor valaki közeledik hozzád, beszédbe elegyedik vagy rád mosolyog, akkor sokkal könnyebb lesz nem visszautasító módon viselkedni.
2010. nov. 19. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!