Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek korán keztük a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek korán keztük a Járást? A Lány 13 én 14, már több mint fél éve együtt vagyunk és ngyon szeretjük egymást.

Figyelt kérdés
2010. nov. 10. 21:17
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
De persze, mikor mondtam neki, hogy akkor menjen, szabadkozott, hogy hát de ő nem akar senki mást csak viccelt... hát ilyennel ne vicceljen. Elengedtem, 3 évig külön voltunk, majd 3 év után újra megpróbáltuk, addig nekem is és neki is volt vkije, ő szintén nagyon lelkes volt,hogy jaj de jó meg mindent megtesz, de nekem addigra már kihűlt a szerelem, és amit régen szerettem benne, azt ma már nem tartom vonzónak, kicsit megbántottam és elrohant, de ha megint összejöttünk volna, ő is és én is csak csalódtunk volna. Pedig igazi szerelem volt a részemről, talán ő is nagyon szeretett, de annyira más az érdeklődési körünk, hogy úgysem lett volna jó vége, így ma már csak barátként beszélgetünk ha összefutunk.
2010. nov. 11. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 A kérdező kommentje:
Huhh szegények :-(
2010. nov. 11. 19:00
 13/18 anonim ***** válasza:
de irigyellek ^.^
2010. nov. 13. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 A kérdező kommentje:
Miért?:D
2010. nov. 13. 11:13
 15/18 anonim ***** válasza:

13-14 évesen mindig úgy szerettem volna egy barátot :D

16/L

2010. nov. 13. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
Szerintem se korai:)sok sikert kívánok kettőtöknek.
2010. nov. 13. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
Köszönjük szépen:)
2010. nov. 13. 12:21
 18/18 anonim ***** válasza:

Az ilyen fiatalon szövődő kapcsolatoknak egyetlen hátulütője van, de azt már pont leírták itt előttem egy személyes tapasztalatból kifolyólag...

Nagyon egymáshoz fogtok nőni és évek múltán nagyon nehéz elválni egymástól. A megszokás nagy úr és a kilátástalan jövő nagy félelem kovácsa.

2010. nov. 13. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!